likeBalaton.hu | 2024.06.01. 12:00
A Balaton Európa legbiztonságosabb tava a vízirendőrség szerint
Intenzív szezonra és növekvő vendégszámra készül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság a Balatonon.

– Intenzív turisztikai szezonra és növekvő vendégszámra készül a rendőrség a Balatonon és a Velencei-tónál – mondta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerdán a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Balatonfüred és Tihany között a Szent Miklós hajó fedélzetén.

Dékány Balázs dandártábornok Fejér, Somogy és Zala vármegyék rendőr-főkapitányainak társaságában úgy fogalmazott:

a Balaton és a Velencei-tó környékének közbiztonsága évek óta kiemelkedő és a közlekedésbiztonság is jó.

A rendőrségnek az idegenforgalmi szezonban arra kell készülni, hogy jelentősen megemelkedik a turisták, és a tavak környékén közlekedők száma is – mondta. Ez ad többletmunkát a rendőröknek mind a köz- mind a közlekedésbiztonság terén, és a rendezvények idején is megnövekednek feladataik.

A rendőrség számol azzal is, hogy idén nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság valamint az Olimpia miatt több nyilvános rendezvény is várja majd a tavak környékére érkezőket.

Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője kijelentette: a Balaton Európa legbiztonságosabb tava.

Rendőrségi csónak a Balatonon a rendőrség szezonnyitó sajtótájékoztatója után tartott vízből mentési gyakorlaton Balatonfüred és Tihany között 2024. május 22-én
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

 

A 2023-as adatokat ismertetve jelezte: a Balatonon víziközlekedési baleset csak egy volt, de az sem okozott sérülést. Vízibalesetek azonban történtek, a tavalyi szezonban kilencen fulladtak a tóba, alapvetően partmenti területeken, fürdőhelyek közelében.

Az elmúlt évben a vízirendőrök 338 életmentést hajtottak végre, és nyílt vízterületen vízbefulladás nem történt.

Horváth László azt tanácsolta a tóhoz érkezőknek, hogy figyeljék a vihar előrejelzéseket és a viharjelző rendszer jelzéseit, valamint legyenek tisztában az első- és másodfokú viharjelzéskor érvénybe lépő szabályokkal.

Balatonfüred, 2024. május 22. Vízbõl mentési gyakorlat a Balatonon a rendõrség szezonnyitó sajtótájékoztatója után Balatonfüred és Tihany között 2024. május 22-én.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a turisztikai szezonban négy vármegye – Fejér, Somogy, Veszprém és Zala – közrendvédelmi, közbiztonsági és bűnügyi feladatainak koordinálása érdekében elsődlegesen a Balaton-partra, a Velencei-tó környékére, Hévíz és Zalakaros területére, valamint a kiemelt üdülőövezetek térségére koncentrál.

Balatonfüred, 2024. május 22. Vízbõl mentési gyakorlat a Balatonon a rendõrség szezonnyitó sajtótájékoztatója után Balatonfüred és Tihany között 2024. május 22-én. MTI/Bodnár Boglárka

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva