MW | 2024.02.09. 12:00
A balatonfüredi hajótervező a világ legjobbjai között versenyez
A rangos díj történetében Kállai Benedek az első magyar hajótervező, aki bejutott a döntőbe.

Gyermekkora óta szenvedélye a vitorlások, jachtok modellezése, tervezése. Tíz évesen kezdett el a modellezéssel foglalkozni a balatonfüredi Kállai Benedek, az egyetemen a fából készült hajómodelleket virtuális 3D-s modellek követték; többször vett részt a Boat International Az Év Fiatal Tervezője versenyén, ő volt az első magyar döntős a díj történetében – a műsor vendége Kállai Benedek.

Az első magyar döntős a díj történetében

Benedektől megtudtuk, hogy a Mensa szervezet tagja, a tanulmányai során mindig előbbre járt a kortársainál, ez csak kezdetben okozott kellemetlen helyzeteket, az egyetemen, amit tizenhét évesen kezdett el, már nem. A gólyatáborban karszalagot kellett viselnie, hogy igazolja a részvétel jogosságát. Elmondta, hogy tíz évesen kezdett bele egy vállalkozásba, összegyűjtött zsebpénzéből golyókiadó automatát vásárolt, de a szokásos apróságok helyett különböző ásványokat adott ki a gép, amitől viszont egy betörés során megfosztották. Ezzel egy időben kezdett el a hajómodellezéssel foglalkozni.

A fából készült hajómodelleket virtuális 3D-s modellek követték.

Többször vett részt a Boat International Az Év Fiatal Tervezője versenyén, ő volt az első magyar döntős a díj történetében. Korát tekintve még van lehetősége indulni a megmérettetésen, reméli, hogy előbb-utóbb sikerül megnyernie. Benedek Balatonfüreden hajótervező mérnök egy erre specializálódott irodában, célja önálló vállalkozást indítani.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Balatonfüred, 2023. július 6.., Az 55. Kékszalag mezőnye
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva