veol.hu/Rimányi Zita | 2021.05.23. 06:00
A füredi rabbi - Séta Balatonfüreden
A Túrajó Egyesület A füredi rabbi elnevezésű kirándulásán május 30-án 10 órától résztvevők a Zsidó Kiválóságok Házát is bejárhatod.

A felújított régi zsinagógából indulva sétálhatnak egy klasszikus vidéki zsidó közösség hétköznapjainak útvonalán. Autentikus kísérőnk a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia lesz, akivel becserkészhetjük a rituális fürdő, a rituális metsző háza és a felekezeti iskola hűlt helyét, miközben megismerkedünk a zsidó étkezési, istentiszteleti, családi, házaséleti, tisztálkodási és temetkezési szokásokkal.

Rácsodálkozhatunk a vallási és közösségi vezetők, a rabbi és a hitközségi elnök házaira, s mesélnek nekünk arról, milyen tanulási és jótékonykodási szokások és konfliktusok mentén zajlott az élet a falakon belül és kívül. Felelevenítik a két helyen is lerakott botlatóköveken megörökített családok emlékét, majd megismerhetjük a filoxéravész utáni szőlőtelepítéseket finanszírozó „humánus” helyi bank létrehozásának történetét és elámulhatunk épületének ma is elegáns maradványain.

A mai könyvtár épülete előtt felidézhetjük az 1944-es országos jelentőségű, szomorú eseményt, amelyen bejelentették a magyar tenger zsidótlanításának befejezését. A sétát a zsinagóga új szárnyában létrehozott, 132, többségében Nobel-díjas tudóst magyar, angol és héber nyelven bemutató, „Zsidók és csúcstechnika – Einsteintől napjainkig” című virtuális kiállítás megtekintésével zárja a túravezetés.

Forrás: Veol.hu
Nyitókép forrása: Zsidó Kiválóságok Háza közösségi oldala

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva