A mű Angliában négyszer, németül kétszer, az USA-ban szintén kétszer jelent meg. A kötetnek számos hazai, tavi vonatkozása van, de nem mellesleg John Paget életútja is regénybe illő – mindezt járjuk most végig jelen írásunkban.
A neves és tehetős családból származó John Paget az edinburghi egyetemen orvostudományt tanult, eljutott Párizsba, Itáliába, bejárta Európát.
Római tartózkodása idején ismerte meg későbbi feleségét – az első magyar útirajzíró nőt – Wesselényi Polixénát, aki akkor még Bánffy László báró neje volt.
Pagettel 1835-ben házasodtak össze. Az angol utazó felesége hatására járta be 1835-36-ban Magyarországot és Erdélyt, mely utazásáról készült el angol nyelvű könyve, 1839-ben. Ezt követően Erdélyben (Gyéresen) kastélyt építtetett, itt telepedett le és kiváló viszonyt ápolt a magyar reformértelmiséggel.
| Wesselényi Polixéna első házasságának válsága miatt 1835-ben majdnem egy évig tartó külföldi útra szánta el magát. Útleírását később Olaszhoni és schweizi utazások címmel jelentette meg 1842-ben Kolozsváron. 1835-ben Rómában ismerkedett meg John Paget angol orvossal, akivel hosszabb ideig Angliában és Franciaországban utazgatott. Hazatérte után elvált férjétől, és hozzáment John Pagethez, aki felesége sugallatára könyvet írt erdélyi és magyarországi útjáról (Hungary and Transsylvania). Kolozsváron telepedtek le, Aranyosgyéresen töltötték a nyarakat, ahol férje mintagazdaságot hozott létre. 1841-ben ikergyermekeket szült, két fiút, akik azonban fiatalon meghaltak (egyik még gyermekkorban, a másik huszonévesen). ( Forrás: https://www.huwiki.org) |
A reformeszmék híveként vett részt az 1848-as szabadságharcban, Bem tábornok szárnysegédjeként küzdött a magyar függetlenségért és közben tudósította a brit sajtót a harcok állásáról. A szabadságharc bukását követően feleségével együtt a magyar emigráció aktív tagjaként Angliában Kossuth Lajos angliai és amerikai látogatásának egyik előkészítője lett.
1855-ben visszatérhetett gyéresi birtokára és ezt követően – magyar nyelvű – szakmunkákat írt mezőgazdasági, szőlészeti, borászati témákról. Birtokán mintagazdaságot hozott létre és az erdélyi lótenyésztés egyik képviselője és szószólója lett. Munkássága elismeréseként a francia becsületrend kitüntetését is megkapta, Ferenc József a vaskoronarenddel ismerte el áldozatos tevékenységét.
Az unitárius egyház tagjaként szívügyének tekintette az unitárius vallás népszerűsítését, egyházának támogatását. 1839-ben megjelent útirajzát azzal a céllal írta meg, hogy bemutassa a reformok útjára lépett Magyarországot és Erdélyt, de egyben rávilágítson a problémákra, és felhívja a figyelmet a hiányosságokra is. Külön fejezetet szentelt művében Fürednek és a Balatonnak, a következő bevezetéssel.
„Vagy nyolcvan mérföldre Pesttől délre, a Balaton partján van egy Füred nevezetű kellemes kis fürdőhely, hová érdemes ellátogatni: a környező táj gyönyörű, a társaság, mely rendszeresen fölkeresi, barátságos és kellemes.”
A neves Horváth-házban sajnos nem kapott szállást, de végül a vendégszerető magyarok találtak neki éjjeli menedéket. A fürdőhely felbuzdult az angol utazó érkezésén, mindenki Pagetet és két kísérőjét kívánta szórakoztatni. Elsőként a színházba kísérték el, másnap a Szentgyörgyi Horváth családnál tett látogatást.
Balatoni tartózkodása során a legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalta, hogy nincsen hajójárat a tavon és vitorlás is csak kevés akad. Lelkesedéssel írt a balatoni halakról, különösen a fogasról.
„A fogas állítólag nem is él meg másutt, csak a Balatonban. Ezt a halat, különös testalkata miatt, a tudósok is jól ismerik. Húsának az íze olyan kitűnő, alkata olyan tömött, hogy talán nincs is nála jobb édesvízi hal egész Európában.”
A balatoni fejezetben nemcsak a vidék szépségéről szólt, hanem hosszan taglalta a fürdőhelyet látogató szebbik nem megnyerő küllemét, báját is, amely különösen elbűvölte. A férfiakra viszont panaszkodott: kritizálta ruhájukat, és elítélte kártya-szenvedélyüket.
Értékes része leírásának a füredi Anna bál bemutatása is, de betekintést nyerhetünk a korabeli tavi fürdőéletbe és a különféle szórakozási módokba (estélyek, vacsorák, cigányzene, fogathajtás).
„Délelőtt tíz és tizenegy közt a promenádon sétálgattunk: a divat szeszélye Füreden ezt az időpontot tartja a legmegfelelőbbnek erre a célra, aztán úsztunk egyet a tóban. A fürdőkabinok fából ácsolt bódék, félig a vízben állnak, s a tó felőli oldaluk nyitott; a korláton túlhaladni tilos, mert onnét beláthattunk volna a többi kabinba, s a bárónő éppen ott öltözködött az egyikben. Mi azonban eltökéltük, mindenképp úszunk egyet, megvártuk hát csöndben, míg a hölgy, mellesleg idős, savanyúképű, főrangú özvegy, eltávozott, majd átmásztunk a korláton, s boldogan kiúsztunk a nyílt vízre. Azt mondják, a Balaton sósvízű, s a tengerrel együtt árad és apad, de egyiket sem tapasztaltuk.” – írja Paget. Az angol utazó művéből mindemellett a Tihanyi-félszigetet és a kecskeköröm legendáját is megismerhették a korabeli olvasók.
John Paget emléktáblája a füredi Panteonban áll, 1964-ben avatták fel. Útikönyvének egy részlete 1987-ben magyarul is megjelenhetett. John Paget sírja a kolozsvári házsongárdi temetőben található, Aranyosgéresen is őrzik emlékét a mai napig, de szülőfalujában, Thorpe Satchwille-ben, az unitárius templom falán található – 1969 óta – az a kétnyelvű (angol-magyar tábla), amelynek szövegezése igazán megható.
„Hálás megemlékezésül szülőhelyén a hazafinak, aki a Balatont angol nyelven az elsők közt írta le és fogadott hazája, Magyarország szabadságáért és haladásáért tollal és karddal egyaránt küzdött.’’
Paget alakját Jókai Mór is megörökítette Egy az Isten című regényében, valamint Kovács András készített egy dokumentumfilmet Polixénia és John címmel. Az angolból magyar patriótává váló John Paget fontossága azonban leginkább útirajzán keresztül – melyet utazótársa, George Hering érdekes rajzai illusztrálnak – mérhető le, mely napjainkban is érdekes olvasmány lehet, nemcsak tavi vonatkozásai miatt.
„Nagyon fontos számomra az, hogy Magyarországon az élet jobb legyen és azt gondoltam, hogy erre az egyik legjobb módszer az ha támogatjuk hogy az emberek minél többet tudjanak meg Magyarországról Nyugat Európában, különösen Angliában.”
(PAGET 1839)
