likeBalaton.hu | 2024.01.30. 16:00
Az év fája a bükk, erdeiben feltöltődhetünk energiával
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság gyakran szervez olyan tematikus túrát, amelynek a bükkfák is szereplői.

Nemcsak az erdőben érzi jól magát, hanem városi parkok ékessége is lehet a bükkfa, ami az év élőlényei szavazáson, a jelölt fák közül a legnépszerűbbnek bizonyult. Utánajártunk, milyen titkai vannak ennek a fának, amely természeti- és szakrális értékét tekintve is különleges.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság gyakran szervez olyan tematikus túrákat, amelyeknek a fák a főszereplői.

Magyarpolányból indul egy szakrális tanösvény, amelynek állomásain különböző fafajtákkal ismerkedhetünk meg. A bükkfa is előkelő helyet foglal el a tanösvény állomásai között.

Arra buzdítunk mindenkit, hogy járja egyszer végig velünk a magyarpolányi erdő tanösvényét, amelynek tábláit a helyi turisztikai központ telepítette.

Az életfa

– A fa egyetemes szimbólum, a folyamatos változás, a megújulás, a növekedés, a tudás szimbóluma. Néphagyományokban, népmesékben, mitológiában és világvallásokban őrzött szent jelkép. A világ különböző részein élő emberi kultúrák esszenciális alkotóeleme: életfa, világfa, lélekfa, égig érő fa, sámánfa, burkusfa, boldoganyafa képében. A fa a növényvilág koronás királya, energetikája összeköti a földet az éggel. Jelenlétével tanít, erőterének rezgésével szelíden segít és gyógyít. Minden fa egyéniség, ahogy minden ember is az – olvasható az Életfa Turisztikai Központ tanösvényre kihelyezett egyik tábláján Az élet fája címszó alatt, sok más érdekességgel együtt. A juharfa, a szilfa, a tölgyfa után érünk sorban a bükkfa táblához.

A bükkfa magassága a 40 métert is elérheti

A bükkfa (Fagus) a bükkfafélék családjának névadó nemzetsége. 8-10 fajjal. Régies elnevezése: bikk, bikkfa. Az északi mérsékelt öv lombhullató erdeiben elterjedt nemzetség a közönséges bükk. Magyarország középhegységeiben 550 méter fölötti magasságban a bükkös erdőtársulások meghatározó fája, a páradús északi, északkeleti oldalakat kedveli. A Közép-Európában igen elterjedt és népszerű fafajtát német területeken a lombhullató fák királynőjének is nevezik.

Általában magas, hengeres koronájú oszlopokként állnak erdeinkben, gyakran gótikus templom benyomását idézik fel, míg a magányosan álló fák szabályos gömb alakúvá fejlődnek, törzsük ezüstös-szürke és sima.

A fák magassága a 30-40 métert is elérheti, az ágmentes testhossza akár 15-20 méter magas is lehet. Hazánkban több helyen is már védelem alatt állnak. Védett például a Bükk hegységben az Őserdő Rezervátum, a dunántúli Tátika-hegyi ősbükkös (itt készült a mellékelt fotó), a Vétyemi Ősbükkös és a Soproni-hegységben az Asztalfői bükkös is.

Az év fája 2024-ben a bükk
Fotó: BfNPI/Sinka Gábor

A matuzsálemi kort is elérhet az év fája

A bükkfák a tölgyfákhoz hasonlóan több száz évet is megélhetnek, óriási méreteket ölthetnek. Magyarországon a legnagyobb bükkfák Veszprém vármegyében találhatók. Így például Tés, Sáska, és Úrkút közelében található bükkfák csaknem 300 évesek lehetnek és a törzsük körmérete 600-700 centiméteres.

A bükk kiváló alapanyag is

A bükkfa az egyik legsokoldalúbban felhasználható, jól alakítható keményfa. A bútoripar talán legkeresettebb fája, tömörfa alkatrészek mellett a bükkből rendkívül szilárd, értékes rétegelt lemezek gyárthatók. Bükkfából készíthetők a legegészségesebb háztartási fatömegcikkek, így készítenek belőle edényeket, kanalakat, kefetesteket is. Szívósságát, rugalmasságát felhasználják sportszerek, (például bordásfal), szerszámnyelek, élelmiszerhordók gyártásához.

Minden részében gyógyító erő bújik meg

Termése, a háromélű kupacsba zárt, négy kopáccsal nyitható bükkmakk ehető, és magas zsírtartalmának köszönhetően kiváló étolaj préselhető belőle (10 évig sem avasodik meg). Fogyasztása viszont nagy mennyiségben nem javasolt, mivel erősen mérgező anyagot, úgynevezett fagint tartalmaz, amely azonban hő hatására elbomlik, így forrázva, pirítva, már biztonsággal ehető.

A friss tavaszi, zsenge levelei kiváló saláta alapanyagok.

Gyógyhatásait elsősorban a bőrgyógyászatban használják, levelei csillapítják a fejfájást is

A kérge, a levele, vagy a termése sokféle betegséget gyógyít külsőleg alkalmazva, vagy elfogyasztva:

  • teája enyhíti a lázat
  • mérsékli a gyomor túlsavasodását
  • csökkenti a bélpanaszokat
  • megszünteti a fogfájást
  • leküzdi a légúti fertőzéseket

A bükkfakéreg lázcsillapító, köhögéscsillapító és köptető hatású.

A főzetéből készült borogatás, vagy a kenőcs gyógyítja a fekélyeket, a gyulladásokat, a megduzzadt ízületeket, a máj, a vakbél, a hasnyálmirigy problémáit, és a bőrbetegségeket is. A frissen szedett levelek segítenek a szemen képződött árpa esetén. A pikkelysömör, a reuma, a köszvény hatásos ellenszere, a belőle készült borogatás, vagy kenőcs, illetve a hajhullást is megállítja. Rügyelixírje a vesék és az emésztőrendszer gyógyulásához is életerőt nyújt, segít megszabadulni a parazitáktól, és gyulladásoktól, alapos öntisztításra készteti az egész szervezetet.

Az immunrendszert erősíti. Segíti a tiszta gondolkodás és látásminőség javulását.

Spirituális erőt tulajdonítanak a bükknek

Pszichológiai vizsgálatok bizonyították, hogy ha bükkfaerdőben sétálunk, feltöltődhetünk energiával, életkedvvel. A bükkfa kiemel a búskomorságból, visszaadja jókedvünket, erősít, frissít, felemel a testi-lelki elesettségből.

Vérkeringési zavarok, vagy túlzott stresszérzékenység esetén érdemes minél több időt bükkfák közelében tartózkodni. Segíti az önbizalmunk, az önmagunkba vetett hitünk erősödését, szívünk megtisztulását, az egészséges önszeretetet, ami mások szeretetének az alapja is. Kitartásra, céltudatosságra ösztönöz, segít gyakorlatiasabbá válni. A jólét szimbóluma. A görög mitológiában a főisten, Zeusz szent fája volt, a tölgy mellett. A hagyomány szerint az ősi kelta és ógermán rúnákat is főleg bükkfára rótták.

Leírások szerint Fagus, azaz Bükk ősi kelta faisten volt, elsősorban az ókori Gallia és a Pireneusok területén.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: A tanösvény tábláiról lejegyezte: Turbéki Bernadett/BfNPI
Nyitókép: illusztráció/Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva