veol.hu/Kovács Erika | 2020.10.12. 17:00
Balatonfüreden a szőlőt és a munkát ünnepelték
– Olyan a szőlészet és a borászat, mint a jó házasság: ha szereti ezt a munkát az ember, és a hivatásának tekinti, akkor azzal egy életre elkötelezi magát – érvelt Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere.

A füredi szüretet az elmúlt hétvégén rendeztek meg látványos felvonulással, gazdag programokkal, amelyen többek között részt vett Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője is.

Koczor Kálmán (balra) üdvözölte, hogy meg tudták rendezni a szőlészet és borászat ikonikus szüreti rendezvényét
Fotó: Nagy Lajos

Koczor Kálmán üdvözölte azt, hogy meg tudták rendezni a szőlészet és borászat ikonikus szüreti rendezvényét, mert szerinte az emberek fegyelmezettek, és odafigyelnek az egészség védelmére. Az országos szövetség elnök-nagymestere hozzátette: a járványhelyzet rányomta bélyegét a szüreti napokra, mert a határon túli borrendek, a korábbiaktól eltérően, nem tudtak eljönni.

Elhangzott, hogy a rendezvényt mindig nagyon várják a szőlészek-borászok, mert ilyenkor megállnak néhány napra, visszatekintenek idei munkájukra, az örömökre, a nehézségekre, ünnepelik a szőlőt, a földet, a munkát.

Nagy tetszést arattak a néptáncosok és a gólyalábasok is
Fotó: Nagy Lajos

A mostani év „könnyen kezelhető volt”, nagyon jó évjárat ígérkezik az 1200 hektáros Balatonfüred-Csopaki borvidéken, ahol az olaszrizling a meghatározó fajta, és szép, egészséges szőlőket szüreteltek.
A csapadékhiány miatt a mennyiségben mutatkozik 20-30 százalékos csökkenés, a tavaszi szárazság a köves talajokon levő termést érintette főként.

Fotó: Nagy Lajos

A borász külön súlyt helyezett a régi fajtákra, mint a furmint, illetve a hazai nemesítésűekre is, ilyen például a göcseji zamatos, és a lakhegyi mézes. Utóbbiakkal tovább viszik Csizmadia Darab József, híres füredi szőlőnemesítő munkáját, ahogy történik saját borászatánál is. Aláhúzta a tradicionális borkezelési technológiát, mert szerinte kell időt hagyni arra, hogy kifejlődjön a borban az illat, a zamat, így ők az újborokat május, júniusban palackozzák.

Fotó: Nagy Lajos

Reményei szerint a bornak, a sikiminsav-tartalma miatt, jelentősége lehet a vírus elleni terápiában. Szólt arról is, aki a vírushelyzetben elvesztette a munkáját, tud dolgozni a szőlészetekben, borászatokban.A köszöntő után az elnök meghívására érkezett, harminc hazai borrend díszes viseletben csatlakozott a látványos szüreti felvonuláshoz, majd fúvósok muzsikája kíséretében elsétáltak a Vitorlás térre. A menetben nagy tetszést arattak mások mellett a néptáncosok, a lovasok, a feldíszített lovas kocsik, a zászlóforgatók, a gólyalábasok.

Fotó: Nagy Lajos

A vízpartnál Fodor János, római katolikus plébános, Bátki Dávid Géza református lelkész és Gabnai Sándor evangélikus lelkész az ökumené jegyében megáldotta a szőlőharangot. A füredi szüreten péntektől vasárnapig rendkívül gazdag programsorozatból válogathattak az érdeklődők.

Fotó: Nagy Lajos

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva