2019.01.11. 12:00
Charlie-val ad jótékonysági koncertet a Füred Dixieland Band
Izgalmasnak ígérkező, különleges koncertnek, egyúttal rangos társadalmi eseménynek ad otthont január 23-án a veszprémi Hangvilla – tudtuk meg Dervalics Róberttől, a Füred Dixieland Band vezetőjétől.

Immár hagyomány a Füred Dixieland Band életében, hogy évnyitó koncertjét jótékony céllal rendezi meg: 2018-ban Szulák Andrea és Bebe vendégszereplésével a megyei kórház koraszülöttosztálya javára ajánlották fel a bevételt, 2019-ben pedig Hartmann Péter, a Balatonfüred-Veszprém Rotary Club elnöke és a zenekar közös kezdeményezésével a gyermekosztály mindennapos eszközbeszerzését szeretnék támogatni.

Dervalics Róbert szerint a hangverseny nem csupán egy karitatív program, hanem fontos társadalmi esemény is lesz a város, illetve a megye életében, hiszen kulturális hidat épít Balatonfüred és Veszprém között, ezenkívül illeszkedik az EKF 2023 pályázathoz, amelyben Veszprém mellett a Balaton-régió is érintett. Valószínűleg a koncert kettős jellegének is köszönhető, hogy olyan fővédnököket sikerült az esemény mellé állítaniuk, mint Gondár György, a Rotary Magyarország kormányzója, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Porga Gyula, Veszprém polgármestere és dr. Dávid Gyula, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.

Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy Horváth Charlie elfogadta a meghívásukat, mondja Dervalics Róbert, hiszen az énekes ritkán vállal olyan fellépést, ahol nem saját zenekara kíséri, és bár Robi több kitűnő vendégművésszel (többek között Malek Andreával, Szolnoki Péterrel, Falusi Mariann-nal) játszhatott már együtt, ilyesfajta felfokozott izgalmat akkor érzett utoljára, amikor Benkó Sándorral léphetett fel egy színpadon.

A koncerten Charlie saját dalai mellett jazzstandardeket is énekelni fog, hiszen a műfaj egyáltalán nem áll távol tőle, az esemény mottója is (amely Charlie két lemezcímének átfogalmazása: A zene gyógyít – Utazás jazzylandbe) arra a fúzióra utal, amely a két- (illetve több-) fajta stílus nyomán jön létre az est során. Természetesen a közkedvelt dixieland örökzöldek sem maradnak el, lesz gospel, és újdonságként megjelenik egyfajta gengszterfilmes, film noir-os, Dick Tracy-s vonulat, amely a 30-40-es évek New Yorkjába varázsolja majd a koncert hallgatóit. A hangszerelés is színesebb lesz az eddig megszokottnál, a jazzgitár mellé felzárkózik egy Fender Stratocaster és egy elektroakusztikus gitár, a nagybőgőt pedig időnként basszusgitár fogja felváltani.

Különleges csemegét ígér tehát a koncert, amely Dervalics Róbert szerint maradandó élményt fog szerezni a közönségnek, és fontos mérföldkövet jelent a Füred Dixieland Bandéletében is.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva