2018.12.29. 12:00
Díjazták Balatonfüred zöldterületeinek szépségét
Aranyfa minőségi díjat kapott Balatonfüred, a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen, és több Balaton környéki települést is díjaztak.

Balatonfüred hosszú idő óta minden évben részt vesz a Virágos Magyarországért versenyen. Két alkalommal, 2010-ben és 2017-ben is első helyezést ért el a kisvárosi kategóriában. Az idei Aranyfa minőségi díjjal a város hosszan tartó magas teljesítményét jutalmazták. A szép és virágos Balatonfüredért 40 ember dolgozik folyamatosan, és évente 150 millió forintot költ erre az önkormányzat.

– Az elmúlt években sokat változott a verseny, elsősorban azért, hogy jobban megfeleljen az uniós verseny követelményeinek. A hazai verseny győztesei vesznek részt a következő évben az unió Entente Florale nevű versenyén. Az egynyári virágok visszaszorulóban vannak, bár a nemzetközi zsűri elfogadta azt, hogy a magyar lelkület színesebb, és a hagyományokban jobban benne vannak az egynyári virágok, mint Nyugat- Európában- mondta el a likebalaton.hu kérdésére Pádár Tibor Balatonfüred főkertésze.

Egy szép felülnézeti fotó Redphto-tól a Vaszary Galéria környékéről:

Vaszary Galéria, BalatonfüredA reggeli fények szépek. A fotózás jó! ?© redphoto.huKöszönöm, ha megosztod / Thx for sharing

Közzétette: redphoto.hu – 2018. április 7., szombat

Megtudtuk azt is, hogy az elmúlt években a növekvő kereslet miatt, egyre több új évelő faj érkezik az országba, olyanok is melyek nem csak virágukkal, de leveleikkel is díszítenek. Ezek annyira új növények, hogy ezekkel a kertész szakember csak most ismerkednek.

– Mi azt az elvet követjük, hogy oda érdemes egynyári virágot ültetni, ahol a szemlélődő az illatát is élvezheti, azaz közel tud menni hozzá. A forgalmasabb utak mellé amúgy sem érdemes ilyen virágokat ültetni, mert ezeken a területeken nagy a sóterhelés, szárazságban a közeli fasorok elszívják a vizet, nedves időben pedig túl sok a fröccsenő víz. Balatonfüred közterületei kialakultak, már a fenntartásukra helyezünk nagyobb hangsúlyt – tette hozzá a szakember.

Balatonfüred talán a Balaton parti települések között is egyedülálló helyzetben van, hiszen az elmúlt 10 évben újultak meg a burkolatok, és modern várostervezés valósult meg. A városvezetés a turisztikai szempontok miatt kiemelten kezeli a közterületek fenntartását.

A Virágos Magyarországért versenyen nem Balatonfüred volt az egyetlen díjazott Balaton közeli település. Veszprém elnöki különdíjat kapott, Jubileumi díjat vehetett át Balatongyörök, Kertörökség – kertturizmus különdíjat kapott Hévíz, Miniszterelnöki díjban részesült Zalaegerszeg, Rozmaring díjban részesült a csopaki Márga Bisztró, a Szervező Bizottság elnöki díját pedig Siófok kapta meg.

Az MTÜ a 25. jubileum alkalmából minden pályázó településnek facsemetét, egy oszlopos gyertyánt ajándékozott. Az őshonos parkfa karakteres formájú, az ország valamennyi településén telepíthető. A fát Balatonfüreden néhány napja a Vásárcsarnok melletti parkban ültették el.

készítette: Sági Ági

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva