likeBalaton.hu | 2021.11.17. 12:00
Emberfeletti teljesítmény: a balatonfüredi férfi 42195 métert győzött le
Összesen 42195 métert futott a balatonfüredi Happ Olivér a maratonfutás történelmi helyszínén, Marathón és Athén között, amely emberfeletti teljesítménynek, a kitartás egyik szimbólumának számít és előkelő helyen áll minden hosszútávfutó bakancslistáján.

Közösségi oldalán adta hírül az üzletember a nem mindennapi sportteljesítményről szóló hírt. A balatonfüredi Happ Olivér a történelmi helyszínről felidézte, a legenda szerint I.e. 490-ben, miután a görögök leverték a jelentős létszámfölényben lévő perzsákat a híres marathóni ütközetben, egy futárt küldtek Athénba a csatatérről, hogy vigye hírül dicsőséges győzelmüket. A katona meg sem állt a városig, ahol még annyi ereje akadt, hogy az agorán elkiáltsa magát: „Nenikékamen!” („Győztünk!”), majd holtan összeesett. Ennek a szellemében rendezik meg minden évben az Athen Authentic Marathont, amit a rendezők egyszerűen csak úgy hívnak „az igazi”.
A verseny Marathón városából indul és Athénban a Kallimarmaró stadionban ér véget, ami atlétikai versenyszámoknak adott otthont már az ókorban.
– Ez a verseny minden hosszútávfutó bakancslistáján szerepel és idén én is átélhettem a legendát több mint 18000 futó társammal együtt, amiért nagyon hálás vagyok. Ajánlom mindenkinek, aki még gondolkodik rajta. Éljen a sport!- fogalmazott Happ Olivér.

 

A balatonfüredi Happ Olivér örömmel mutatja az érmet, amit az emberfeletti táv lefutása után vehettek át a résztvevők
Fotó: Szervezők – veol.hu

Megkeresésünkre azt mondta, kitűnően érzi magát, és örömmel tölti el, hogy teljesítette a távot. Elmondta, a pálya nehéz és fárasztó volt, folyamatosan emelkedett. Mindezt feledtette a történelmi hangulat és a sok helyi, illetve külföldi szurkoló.
– A verseny hangulata csodálatos, a helyiek az út szélén olajfaágakat osztogattak a futóknak és azt mondták: „Vidd magaddal, ez erőt ad, bevisz a célba!” A helyiek is nagyon büszkék erre a versenyre – fogalmazott Happ Olivér.

forrás: veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva