Rónai Tamás / veol.hu | 2021.07.17. 07:40
Főpróba a Kékszalag előtt
A Fehér Szalag vitorlásverseny rajtja előtt a balatonfüredi mólónál felsorakoznak a Kékszalag eddigi nyertes hajói, és tisztelegnek a két legidősebb győztes kormányos előtt.

A Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében, Litkey Farkas tizenháromszoros Kékszalag-győztes kormányos kezdeményezése alapján különleges pillanatoknak lehetnek szemtanúi azok, akik szombaton reggel 8.15 órakor ellátogatnak a vitorláskikötőhöz.

A Fehér Szalag verseny első figyelmeztető jelzése előtt felsorakoznak a Kékszalag eddigi első helyezett hajói. A látványos esemény kezdetén eldördül a hét rajtlövés, majd az az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty, valamint a Litkey Farkas által kormányzott Prevital nevű hajó elhalad a sorfal előtt, fedélzetükön a két legidősebb Kékszalag-bajnok kormányossal, a 88 éves Gosztonyi Andrással és a 83. életévében járó Tuss Miklóssal.

Itt lesznek a Balaton királynői

– Nagy köszönettel tartozunk Litkey Farkasnak, aki felvette a kapcsolatot a korábbi nyertesekkel, és megszervezte ezeket az ünnepi pillanatokat. Úgy gondolom, ezen a hétvégén egy rendkívül színvonalas rendezvénynek lehetünk részesei – árulta el Farkas Péter, a Fehér Szalag versenyvezetője.

A két bója közötti területen horgonyzó győztesek előtt az érdeklődők elhajózhatnak, és nem mindennapi képeket készíthetnek az erre az alkalomra készített zászlókkal ellátott hajókról és csapatokról. A Fehér Szalag–24. Izsák Szabolcs-emlékverseny a hagyományoknak megfelelően indul. Reggel kilenc órakor rajtolnak el a Classic Round résztvevői, majd fél órával később veszi kezdetét a többi egységnek a Fehér Szalag Nagydíj.

– A klasszikusok versenyén a Balaton királynőiként emlegetett cirkálók, a Dragonok, a Folkboat, valamint az Európa 30-as, 25-ös jolle, 15-ös jolle osztályok vesznek részt. A legendás hajók, mint a Tramontana vagy a Nemere II. mellett közel 40 csapat vág neki a startnak. A Fehér Szalag első helyéért zajló küzdelemben többek között az összevont cirkálók, Európa 30-as, 25-ös jolle, 15-ös jolle és Folkboat, valamint a World Sailing osztályok közül a J24, M24 indulhatnak. Itt közel 200 egység nevezése várható – mondta Farkas Péter, az MVSZ technikai vezetője.

Farkas Péter: Úgy gondolom, ezen a hétvégén egy rendkívül színvonalas rendezvénynek lehetünk részesei

Az eredeti tradíciókhoz hűen a tó keleti medencéjét kerüli meg a mezőny, a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Balatonfüred távot kell teljesíteni, és érvényesen este fél hétig lehet befutni a célba. Az első helyezett beérkezése nagyban függ a szombati időjárástól, de az első előrejelzések alapján négy és öt óra közötti időpontra tehető. A Magyar Vitorlás Szövetség informatikai fejlesztésekkel is készült az idei versenyre, amelyeket a pandémiás időszak alatt dolgoztak ki.

– Egy új, online hirdetőtábla segíti a rendezők munkáját, így reményeink szerint több információt tudunk majd megosztani a vitorlázókkal a verseny alatt. A másik újítás egy mobilapplikáció alapú GPS-nyomkövető, amellyel nemcsak a versenyzők, hanem a szurkolók is tudják követni a hajókat. Ez lesz a rendszer főpróbája a Kékszalag előtt.

Nyitókép: Szántó Áron/MVSZ

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva