2018.10.26. 10:00
Ha van néhány lyukas órája, ezt ne hagyja ki szombaton
Szombaton tartják a több hétvégén át tartó Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat legtartalmasabb napját Balatonfüreden. A kora délután kezdődő gyerekprogramoktól az esti koncertig rengeteg program várja a látogatókat. Szerintünk a legizgalmasabb kultúrprogram a Lyukasóra Klub lesz, ahol a kortárs irodalom nagyágyúival játszhatunk együtt.

– Ezúttal a beszélgetés központja Lesznai Anna lesz. Vele valamilyen módon összekapcsolható versrészleteket mondanak majd el a beszélgetés résztvevői, a közönség feladata pedig, hogy a szerzőket kitalálja. Ez sokszor nem könnyű feladat, de ilyenkor kisebb- nagyobb segítséget szoktak adni a vershozók. Külön érdekes, hogy az egy asztalnál ülők sem tudják, hogy beszélgetőtársaik mivel készülnek, így a feladványok számukra is ismeretlenek és mindig előkerülnek vidám anekdoták, vagy még sosem hallott részletek a szerzők vagy a vershozók életéből- meséli Kontra Mária, az est szervezője.

Az irodalmi fejtörő résztvevői ezúttal a moderátor Lackfi János József Attila-díjas költő, műfordító, Kéri Kitty színművész, színigazgató, Lator László Kossuth-díjas író, műfordító, Török Petra irodalomtörténész, művészettörténész, a Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása című kiállítás kurátora, Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.

Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása című kiállításunk a legfontosabb idén.
Ebben beteljesítjük Lesznai Anna, az 1885 és 1966 között élt költő, iparművész vágyát: formába öntjük iparművészeti terveit, bemutatjuk meséit, verseit, életművét és életútjának állomásait, kortársait. Zoób Kati pedig alkotói egyéniségén átszűrve Lesznai motívumait és világnézetét létrehozta mesékre alapozott új kollekcióját, amely helyet kap a kiállításon.A Lyukasóra Klub előtt a kurátor Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, és Lackfi János tartanak majd rendhagyó tárlatvezetést- mondja Schmidtné Kositzky Anett a Füredkult Kft igazgatója.

A klub a Lyukasóra című televíziós műsorból indult, melyet neves költő-műfordító-irodalomtörténészek – Mészöly Dezső, Gyurkovics Tibor, Lator László és Lukácsy Sándor – találtak ki és alapítottak 27 évvel ezelőtt. Később hozzájuk csatlakozott Várady Szabolcs és néhány ismert versrajongó színművész, például Kubik Anna, Ráckevei Anna és Mácsay Pál. Mészöly Dezső halála óta Lackfi János költő-író-műfordító a műsor moderátora, és több költő és színész is csatlakozott a Lyukasórához, mely szombaton Balatonfüreden várja az érdeklődőket.

Egy korábbi Lyukasóra klub. Fotó: Mészáros István

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva