likeBalaton.hu | 2021.09.09. 10:00
Lecsaptak a füredi bordélyház üzemeltetőjére
Letartóztatta a bíróság azt az 52 éves férfit, aki egy általa vezetett balatonfüredi éjszakai szórakozóhelyen szexuális szolgáltatásokat nyújtó nők tevékenységét szervezte.

Kiskorú nőket is futtatott

– Az üzletszerű kerítés bűntette miatt felelősségre vont férfi 2019 júliusától, elsősorban az idegenforgalmi szezonban, mintegy tizenkét nőt – köztük kiskorút is – alkalmazott, akik a tevékenységüket anyagi ellenszolgáltatás fejében rendszeresen végezték a szórakozóhely felett kialakított szobában, vagy alkalmanként külső helyszíneken.

A vendégek előre fizettek a gyanúsítottnak, aki záráskor a megszerzett pénz felét adta a szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek

– közölte a Veszprém Megyei Főügyészség az MTI-vel.
A Veszprémi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésénék veszélye miatt egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezett, ezért az nem végleges.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint az 52 éves kislődi férfi zavaros ügyei már korábban felkeltették a rendőrök figyelmét, 2020 őszén előkészítő eljárást rendeltek el, majd az idén júniusban indult nyomozás során megállapították, hogy az egyik balatonfüredi szórakozóhelyen prostitúciós tevékenységet folytatnak.

A gyanúsítottat szeptember 3-án fogták el a szórakozóhelyen, ellene kerítés, valamint prostitúció elősegítése megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A férfinál a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt is találtak, a gyanúsított társaságában lévőket is előállították és kihallgatták.

Nyitókép: Illusztráció, police.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva