2019.10.08. 17:00
Megkóstolták a murcit Balatonfüreden
Illatos és finom az erjedő bor, nyugtázták a résztvevők a hétvégi murcifesztiválon, amit a Gyukli- és Zelna-borászat szervezett Balatonfüreden.

Rengetegen érkeztek, köztük sok család a házi kedvenceikkel együtt, a kitűnő hangulatú murcifesztiválra, ahol az egymáshoz közeli Gyukli- és a Zelna-pincék borászai idén is megnyitották a kapuikat az érdeklődők előtt, és megmutatták, hogyan készülnek a finom balatoni borok.

Sokan állták körbe az átlátszó fenekű hordót, amelynél jól lehetett látni a must erjedését, és meg is lehetett kóstolni az illatos murcit, illetve a hibernal újbort. Mindeközben a gyerekek ugrálólégvárban meg csocsóval szórakozhattak, és a borászok traktorozást is a szerveztek az ültetvények között.

A murci kóstolgatását, a borozgatást a budapesti Mitrio Jazz kellemes muzsikája tette még emlékezetesebbé a fesztiválon, ahol a szervezők finom, házi készítésű falatokkal is kínálták a szépszámú érdeklődőt, akikkel este, tűz mellett beszélgettek még sokáig.

A szervezők úgy mondták, fontosnak tartják, hogy az emberek, köztük a fiatalok lássák, milyen munka folyik a pincészeteknél, és milyen „csodák” születnek ott, így reményeik szerint sokan kedvet kapnak ehhez a munkához, és szívügyüknek tekintik a balatoni szőlőültetvényeket.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva