likeBalaton.hu | 2022.03.15. 16:00
Ráolvasás fára? A Hamvas-napokon ez is megtörténik
Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal, régi zenei koncerttel idézik meg Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. A március 18-19. között rendezendő Hamvas Napokon átadják a rendezvény történetében először kiírt Hamvas esszépályázat díjait is.

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek meg Balatonfüreden.
Újdonság, hogy a szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság a Magyar Írószövetséggel és a helyi önkormányzattal közösen egy országos Hamvas Béla esszépályázatot írt ki, amelynek eredményhirdetését a Hamvas Napok keretében, Balatonfüreden tartják.
– Az Európai kultúra válsága címmel hirdettük meg a pályázatot, ötven mű érkezett, ami még minket is meglepett. Úgy tűnik sikerült felkelteni az érdeklődést, ismert szerzők, de egyetemi hallgatók is küldtek pályaműveket. Hamvas a hazai esszéirodalom kimagasló alakja, a rá reflektáló pályázattal talán új lendületet tudunk adni a hazai esszéírásnak – így szólt Cserép László, a Hamvas Napok szervezője.

A beérkezett műveket a Győrffy Ákos, Kőszegi Lajos, Stamler Ábel és Tóbiás Krisztián alkotta zsűri véleményezte, az eredményhirdetést március 18-án tartják Balatonfüreden, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban.

A március 18-19. között zajló Hamvas Napok a hagyományos ráolvasással kezdődik, a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét.

Az európai kultúra válsága címmel Can Togay és Pröhle Gergely beszélgetését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, majd Király Nóra (ének, gótikus hárfa) és Nagy Csaba (lant) azaz a Vox Humana teremt reneszánsz hangulatot.

Másnap, március 19-én, szombaton Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. Itt Sava Babic műfordító emlékére palicsi pálinkával lehet majd koccintani. A folytatásban Kurucz Anikó: Hang, szó, személy című frissen megjelent kötetéről beszélget a szerzővel Várhegyi Miklós szerkesztő. A könyv Hamvas munkásságának tudományos igényű feldolgozása, művészetszemléletének, tudományképének és vallásfelfogásának áttekintése.

Az esten Hamvas műveinek eddigi kiadásairól is lesz Stamler Ábel vallástudós részvételével. Végül a Figula pincében borkóstolással és az Ethnokor zenekar koncertjével zárul a kétnapos rendezvény, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogat.

A részletes programot itt találod

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919-ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka.

A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

 

Nyitókép: A Tagore-sétány
Fotó: Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva