likeBalaton.hu | 2021.03.10. 14:27
SUP-vb - Csapatversenyt is rendeznek Balatonfüreden
Új számként csapatversenyt is rendeznek majd Balatonfüreden a június 18-20-án sorra kerülő SUP-világbajnokságon - jelentette be a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF).

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.

Az ICF szerdai hírlevele szerint sok területen modernizálják a viadalt, ezek közül az egyik a két új szám – férfi és női csapatverseny – bevezetése. Az induló országok a hosszú távú versenyekben négy, a technikai számokban pedig három sportolót nevezhetnek a csapatversenybe – ennél többen is indulhatnak, de a többiek eredménye csak egyéniben számít majd. A nevezettek összesített teljesítménye alapján alakul ki a csapatok végső sorrendje – a hosszú táv esetében nemzetenként csak a legjobb három versenyzőt értékelik.

Az előző, 2019-es vb-n, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a nemzetközi szövetség pedig reméli, hogy az idei, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz. A világbajnokságon három osztályban küzdhetnek majd meg az indulók nyílt, junior és masters kategóriákban.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva