A balatonfüredi lakosok a mai napig a legszebb villának az egykori Dőry nyaralót tartják, amely 1869-ben épült romantikus stílusban. Az építtető Dőry Lajos táblabíró volt. Maga az épület olyan, mint egy kis kastély, kétemeletes, középen kiugró, oszlopos teraszos bejárattal, amelyet színes, festett ablaküvegek tesznek vidámmá.
| Az 1848-as események időszakában a magánépítkezések megszűnnek a területen, akik pedig telket szeretnének venni Füreden, azoknak szinte esélyük sincs. 1865 után azonban komoly változások következnek, méghozzá akkor amikor Simon Zsigmond lesz a tihanyi apát, majd 1866-ban dr. Kruesz Krizoszton a pannonhalmi főapát. A királyhoz folyamodnak, hogy mintegy 11 holdnyi területet házhely céljára lehessen parcellázni, és az engedélyt meg is kapják.
Így újabb 30 házhelyre lehet vételi ajánlatot tenni, négyszögölenként 1 Ft, 1 Ft 50 kr„ 2 Ft-os áron, ráadásul elég komoly további feltételekkel. ,,a venni szándékozók tartoznak a vételárat a ház-levél kiadásakor azonnal lefizetni, az építendő ház tervrajzát az uradalomnak bemutatni, s azok jóváhagyása után az építkezést megkezdeni, úgy, hogy az épület »korszerű kert által legyen körülvéve«, a vevő tartozik a fürdöintézet közös költségeiben arányosan részt vállalni, a fürdői rendszabályokat betartani és a regálékat az uradalomnak fenntartani.„ Ekkor vett telket, majd építtetett villát például özv. Szűcs Lajosné (ez a későbbi Cséry-nyaraló, majd még később Blaha Lujza nyaralója), Döry Lajos, Jókai Mór és Laborfalvy Róza is. |
Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című könyvében szerepel egy anekdota, amely ezt a villát és vendégeit említi. Az egyik történet arról szól, hogy egyszer egy társaság a nagy mulatozás alkalmával elhatározta, hogy elkötik a Kisfaludy gőzhajót. Az összes vendéget leterelték a kikötőbe és kimentek hajókázni a tóra. Azt érdemes megjegyezni, hogy ekkor már senki sem volt józan, a mulatség igen jó hangulatban telt. A résztvevők közül és a legenda szerint már senki sem tudja hogyan is kerültek haza épségben, de Eötvös Károly „a nagy füllentő” azt írja, hogy ő maga hozta vissza a gőzöst a partra.
„1872-ben Balatonfüreden tartottunk Lajos napját, Kossuth nevenapját. Együtt tartottuk Dőry Lajoséval, ki meghívta vacsorára az egész fürdő közönségét. Nagy korhelykedés volt. Éjfél után már kalapja, bajusza mindenkinek félreállott. Két gőzöse volt a Balatonnak. Egy nagyobb, a Kisfaludy, s egy kisebb propeller. Éjfél után az egész vendégsereg fölkerekedett, meglepte a két hajót, s a holdvilágos szép tavon elkezdett hajókázni. Darabig csak jól ment. Folyt a pezsgő, húzta a cigány, teljes gőzerővel hasította a két hajó a vizet.
Hajnalfelé azonban részeg lett már mindenki. Uraság, pincér, vendég, cigány, hajóskapitány, matrózok, kormányos egyaránt. Akkor eszébe jutott valakinek tengeri csatát játszani: vajon a két hajó hogy tudná egymást felöklelni. Már a hajnalcsillag is fölkelt, mikor a bolond ötlet fölmerült. Ott jártunk valahol a tihanyi kettős torony vízmagaslatán. Láttam, hogy a legénykedésnek szomorú vége lehet. Egy barátommal,… Mórocza Kálmánnal együtt a Kisfaludy gőzös kormányosát félrelöktük, kezünkbe vettük a kereket, s egész erővel menekültünk a kikötő felé.”
Kisfaludy 1834
Jobaházi Dőry Lajos 66 éves korában elhunyt, ekkor Jenő fia örökölte a Dőry-házat. A Fővárosi Lapok 1879. augusztusában gyakran emlegették a Dőry Lajos féle szép időket, és azt is, hogy fia a helyi társadalmi életben méltó utódja.
„Balaton-Füredröl írja tudósítónk: eddig úgy volt Füreden, hogy Anna-bál után rögtön oszolni kezdett a közönség s nehány napra rá meglehetős csend váltotta fel a báli zajt; most azonban ugy látszik Balaton-Füred történetében fordulat áll be, változás, mely őszintén szólva, előnyére szolgál.
Szeretik emlegetni e fürdő múltjának élénk társas életét, ama napokat, midőn a főrangú s nemesi osztály »jeunesse dorée«-ja tüntetőleg kereste fel e helyet s egy vagy két hétig egyebet sem tett itt, mint zajosan, sziláján mulatott, huzattá a cigánynyal, étteremben, sétányon, színházban úgy viselte magát, mintha az övé lett volna az egész fürdő, minden tekintet, figyelem nélkül a távolról s nem mulatás végett ideérkező betegekre ; négylovas kocsikkal verve fel a port a kávécsarnok előtt, kidobálva a pezsgős palackokat és poharakat az emeleti étterem ablakaiból a sétattérre sat.
Mindezt nem tehették meg egyetlen külföldi fürdőben sem, azért hát eljöttek a szegény magyarországi Balaton-Füredre, a hol »itthon« érezték magokat s a hol — bár ama féktelenkedések szigorúan tilalmazva voltak — mindent tehettek. A közelebbi években véghez vitt újítások azonban kihatással voltak a fürdő szellemi életére is s erős a hitünk, hogy nehány év alatt Balaton-Füred teljesen átalakúl s a valódi gyógyfürdők sorába lép. Nem, mintha eddig is nem lett volna gyógyfürdő, de — csak a fönebbi különösségekre reflektálva — sok olyas történt, a mit nem lehet egy igazi gyógyfürdő »kurgemäss« szabályaival összeegyeztetni.
S most másként van. Nagy közönség, mely az Anna-bál után épen nem fogyott meg, sőt szaporodott; számos beteg, kik üdülést keresnek, találnak itt s nem lehet többé panaszuk, hogy nyugalmas éjjeli álmukból felzavarja őket muzsikaszó, tivornya-zaj sat. Szóval oly szépszámú közönség, melylyel szemben az elpártolt »jeunesse dorée« sem tehetne egyebet, mint udvariasan alkalmazná magát s lemondani régi szabadalmairól. Hisz azóta a nyaralókból egész raj épült, nagyobbodott a park, szaporodtak a vendéglők, az uj födött sétányok s a gyógyterem régen érzett hiányt pótolnak s igy a közönség többé nincs a fürdő egyetlen pontjára szorítva, hanem megoszolhat.
Mig ezelőtt, a mi a központon történt, zaj, tánc, kisebb-nagyobb mértékben az összes közönséget szórakoztatta vagy háborgatta. A nyaralók közt kétségkívül a Dőry-villa látott legtöbb szép és jó napot. Mig az öreg Lajos bácsi élt, alig múlt el hét mulatság nélkül, az öreg ur mindig tudott valami firmát kitalálni s a szerint gyűjtötte össze társaságát; — a legfényesebb zártkörű táncmulatságok s a legexcentrikusabb férfivigalmak gyors egymásutánban váltották fel egymást; ő annyi jót s oly sok meglepetést szerzett a fürdői közönségnek, hogy nem csoda, ha most is hálával emlegeti nevét mindenki, a ki azokra a napokra visszaemlékezik.
Nemrég — mintha azok közül a vig napok közül ujraszületett volna egy, — ismét zajosak lettek a Dőry-villa termei, megérkezett az uj házi ur, a boldogult öreg urnák szintén Lajos nevű fia s még azon az estén oly szép s jókedvű társaság gyűlt össze nála, hogy esteli után kivilágos kiviradtig szólt a zene s folyt a tánc, mint méltó utóhangja az előtte való napon végigtáncolt Ánna-bálnak. Es azóta mindig csak oly népes, csak oly kedélyes B.-Füred, mint az Anna-bál előtt. A júliusi közönséget augusztusi váltotta fel s jelenleg is el van foglalva minden szoba. Tombola, tánc szintén napi renden vannak.
„A gavallér világ kedvesen könnyelmű lovagjai letűntek a színről és azokhoz a régi magyar nábobokhoz hasonlítható öreg urak is, kiknek sorát a jó „Lajos bácsi”, a mindenki által becsült és szeretett Dőry Lajos két év előtt zárta be végkép. Ki ne érezné meg itt az ő hiányát s kinek ne jutna eszébe sajátosan eredeti alakja … Pazarul berendezett villája itt áll, de az is szomorú nélküle. Az ember sokszor szinte keresné – hol van az a jó, bőkezű Lajos bácsi, a ki, mikor nagy kedve volt, meginvitálta az egész Füredet ebédre, vacsorára, színi előadásra, bálra s néha belekerült egy-egy napja 2000 forintba, többe is, s annak aztán olyan nagyon tudott örülni, mikor másoknak örömet szerezhetett. Otthon, Dombóvárott, tolnamegyei birtokán, mindennap 16-ra volt felterítve asztala s aki ebéd-időn házába lépett, az minden meghívás és teketória nélkül helyet foglalhatott az asztalnál – az ember a patriarchák korában képzelte vissza magát. A jó öreg alszik most csöndesen s vele jóformán az a különös, pazar szeretetreméltó genre is kihalt vidékünkről, mely a régi „boldog időket” annyira jellemzővé tette.”
A Dőry családnak egy másik ága bárói címet kapott, de a villát nem ők építették, viszont sokat nyaraltak itt ők is. Így báró Dőry Lajos törvényszéki bíró és leánya, Dőry Etelka is, aki később megalapította a Dőry Konzervgyárat.
„Túl a Dunán, ha kiváló gazdáról, gazdálkodni tudásról fordul a szó, a Dőryek, a Dőry-család neve ragyogó veretű arany-fogalom. Dombóvár mellett, jobbaházi Dőry Hugónál, Magyarország egyik legelső, kiváló mintagazdájának Tüske-pusztai kastélyában a szép családi olajfestmények között: a politikai, közigazgatási, egyházi, katonai pályán kiemelkedett régi jeles Dőry urak képei láthatók remek magyar asszonypárjaikkal együtt. E nemes fajnak, ez ősi családnak legkiválóbb és jellemző tulajdonsága mégis a mérhetetlen földszeretet és a nagyszerű gazdálkodni tudás. A jobbaházi Dőry-családnál ám nemcsak a férfiak hősei a barázdáknak, hanem asszonyaik is az ország első gazdáival versenyeznek…
A Dőry család. Jobb oldalon, világos ruhában áll Dőry Etelka
… a bűbájos, drága magyar női teremtés, Dőry Etelka, aki kis kezdetből megteremtette, felvirágoztatta a világpiacon elismert ujdombóvári Dőry-konzervgyárat. A látszólag oly törékeny Dőry Etelka, e nemes családnak házitündérként áldásos, jóságos „Éti tantija”, Dőry Lajos kamarásnak és neje, szül. Komiss grófnőnek a lánya. A külföldön járta iskoláit, mikor apjuk meghalt, a páratlan gavallér és puritán Jenő testvérével a Tüskepusztai kastélyban éltek együtt. A bájos teremtés igazi „sport-ladynak” indult. Az első tenniszpálya Magyarországon éppen a körülrajongott Dőry Etelka kezdeményezésére készült. Balatonfüreden Dőry Etelka könnyen népszerűsítette ezt az úri sportot, hiszen az eszmék valóraválíására született. A lovaglás, a vadászat, de minden nemes úri sportban előljárt. Bár a tánc, a zene kiválóan érdekelték a jeles zongoraművésznőt, a lelke mélyében szunnyadó ősi földszeretet mihamar felébredt, munkakört keresett és teremtett magának. Kint a pusztán, a kertészkedéssel kezdte. A puszta szépséges úrileányának „tűpénzét” bőségesen gyarapították zöldségeskertjének jól értékesíthető korai újdonságai és virágkertészete, amelyből különösen öt milliméter vastag, felül dús virágbokrétás „ibolyáiéi” valódi csodafák voltak. Gyümölcs érés idején a gyümölcs eltevés, befőzés, az ízletes lekvárok készítése kezdték érdekelni közelebbről. Még délelőttönként
foglyászgatott és lovagolt mindennap eleget, már délután könyveit, a zongorát pihenni hagyta, a konyhába húzódott, ahol két-három megbízható cselédasszony válogatta, hámozgatta kéz alá a legkülönfélébb nemes gyümölcsöt…” (Arcanum / Dunántúl 1926. január)
A nyaraló 40 éven keresztül, egészen 1910-ig volt a család birtokában.
A villa ma is eredeti formáját őrzi. Annak idején a család öt nagyobb aparmant alakított ki benne, és egy tágas szalont, ahol bálokat, összejöveteleket tartottak. A helyi értelmiségiek eleinte nem hitték, hogy egy ilyen kurszalontól fellendülhet a kulturális élet a Balaton-parton. Szerencsére tévedtek, és a Dőry-villa lett a helyszíne számos mulatságnak, kártyázásnak, melyekről a Fővárosi Lapok így írt 1870 nyarán:
„Balaton-Füreden a Dőry-féle új nyaralóban társas-kör alakult, mely a múlt csütörtökön tartá ismerkedési összejövetelét. Ez alkalommal Auer Mili k. a. (Auer Lipót híres hegedű művész unokahúga) zongorajátékkal élénkítő a társaságot.
A Dőry-villa igen szép fekvésű, ízléssel berendezett épület, melynek tágas verandája a Balaton tükrére néz. E veranda mögött van a zongora-terem olajfestményekkel és nagy tükrökkel. Ettől jobbra nyílik a női társalgó-terem, sárga selyem bútorzattal, balra pedig csíkos zöld ripsz bútorzatú két terem, s aztán helyiség a dohányzók számára. Az ott alakult társas-kör ma még nagyon is zárt kör, de valószínű, hogy elébb- utóbb ott is elég lesz belépti jognak maga a — műveltség.”
„Itt az Anna bál! Majd mindennap van tánc, hol a vendéglő nagytermében, hol a Dőry-villában. Ez utóbbi helyen egy klub alakult. E klubnak eleintén nagyon sok ellensége volt: kígyót-békát kiáltottak rá. A füredi közönség korifeusai sem nézték jó szemmel ez újdonságot; nem hitték, hogy föl bírja élénkíteni a szunnyadozó társaséletét, s e balvéleménynek részben meg is volt a maga alapja.
A Dőry-villa nagyon távol esik Füred központjától, s maga az épület egészen árnytalan téren foglal helyet. Mindamellett a kísérlet sikerült. Legalább van egy minden fürdőnek díszére válható társalgási hely, melyet a gazdag tihanyi apátság hosszú évek során át sem tudott létesíteni. Az épület földszintjének három középső terme képezi a kurszalont; itt aztán hangversenyeket és táncmulatságokat adnak, melyek rendezésében Salamon A. úrnak van legtöbb érdeme.” (Forrás: arcanum.hu)
A bejáratot festett, színes ablaküvegek teszik vidámmá (Fotó: Szücs Ildikó)
Később, amikor a villa már nem a család tulajdonában volt, még egy ideig Dőry-villaként hivatkoznak rá, de az 1930-as években megkapta a fellengzős Astoria nevet, és bár ez a név kevésbé illik a balatoni nyaralóhoz, ezután akárhányszor cserélt gazdát, a neve maradt.
Az ’50-es években államosították, és egy szerencsétlen döntés következtében megszüntették a jellegzetes bejáratot, amit aztán a ’90-es években állítottak vissza eredeti formájára. Az épület most az épület városi tulajdonban van, és bérleti szerződéssel panzióként működik. Az előtérben egy emléktábla őrzi az építtető Dőry Lajos Lőrinc Miklós emlékét, amelyet leszármazottja, Dőry Tibor emeltetett.
Az egykori Dőry-villa, ma az Astoria nevet viseli (Fotó: Szücs Ildikó)
Az épület még egy különlegességgel büszkélkedhet, ugyanis az előszobának olyan festett mennyezete van, amiben a belépő sokáig gyönyörködhet. A jelenleg panzióként üzemelő egykori nyaraló ma is népszerű helyszíne esküvőknek és egyéb rendezvényeknek. Az egykori cselédszállásokból szintén apartmanokat alakítottak ki, ezért bármelyik részében szállnánk meg, a falakról visszaköszönhet a régmúlt villájának hangulata.
