Bólyi Alexandra/MTI | 2018.06.21. 20:00
Virtuózok a füredi gitárfesztiválon
A június 23-30-áig tartó Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál rendezvényen minden este neves művészek koncerteznek. Napközben kottakiállítás és zenei vásár várja az érdeklődőket, valamint nyilvános mesterkurzusok zajlanak majd.

Eötvös József gitárművész elmondta, hogy az esti koncerteket a város három helyszínén hallgathatja meg a közönség. A fesztivál első napján Adriano Del Sal olasz gitárművész ad koncertet a Kisfaludy Galéria színpadán, másnap egy spanyol-görög páros, a Duo Melis tagjai, Susana Prieto és Alexis Muzurakis lépnek a Vaszary Galéria színpadára. Hétfőn este egy lengyel duót, Jan Jakub Bokun klarinét- és Jakub Kosciuszko gitárművész (címlapfotón) kettősét hallhatja a közönség a Kisfaludy Galéria színpadán.

Ju Vu kínai muzsikus koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők kedden, aki a Bécsi Forum Gitarre Nemzetközi Gitárverseny győztese volt tavaly. Másnap az Eötvös Zenei Alapítvány által támogatott, kiemelten tehetséges magyar fiatalok estjén Csiki Janka, Girincsi Márton, Kovács Beatrix, Lakner Margaréta, Nagy Tamás, Szalai Lotti, Tokárszky Máté produkciója hallható. Marko Topcsij ukrán gitárművész lép színpadra csütörtökön, másnap pedig José Maria Gallardo del Rey spanyol gitárművész ad koncertet. A fesztivál zárónapján lép színpadra a fesztivál művészeti vezetője, Eötvös József kamarapartnerével, Kubina Péter bőgőművésszel, valamint muzsikál a fesztivál gitárzenekara is, Czakó Erika tanárnő vezetésével a balatonfüredi Evangélikus templomban. Délelőttönként nyilvános mesterkurzusokat és zenei vásárt tartanak majd a Ferencsik János Zeneiskolában – fűzte hozzá a fesztivál művészeti vezetője.

José Maria Gallardo del Rey

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva