Kovács Erika / veol.hu | 2020.04.20. 14:00
Vízre teszik a hajókat, de vitorlázni egyelőre nem tanácsos
A hajókat teszik vízre jelenleg a kikötőkben, közölte Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatója. A Magyar Vitorlás Szövetség azt javasolta, lehetőleg mindenki maradjon otthon, és ne szálljon vízre a jó idő ellenére sem.

– Jelenleg a kikötőben a hajókat teszik vízre a kikötői dolgozók, természetesen a kijárást szabályozó jogszabályok betartásával – mondta a veol.hu munkatársának Böröcz István. A füredi vitorlásklub ügyvezető igazgatója hozzátette, a munkálatoknál jelen lehet a tulajdonos is, de a kikötőben arra törekednek, hogy csak a legszükségesebb feladatokban vegyenek részt.

A dolgozók emellett a karbantartásokat és felkészítéseket végzik a hajókon és a kikötőben is, ahol mindenki kapott maszkot, védőkesztyűt.

A kikötőben 24 órás kikötőmesteri és vagyonőri szolgálat működik, így kiemelten figyelik a hajókat. A kikötőben egy női és egy férfimosdó kivételével minden közösségi helyiséget bezártak. Ami nyitva van, felszerelték fertőtlenítő kézmosóval, és folyamatosan takarítanak, fertőtlenítenek. Nem működik a zuhanyzó, a klubszoba, az öltöző és a büfé sem. Nem lehet szervezett oktatásokat, edzéseket, programokat tartani, a vízre csak egyénileg, a jogszabályoknak megfelelően lehet menni. Folyamatosan tájékoztatják a hajótulajdonosokat és a tagokat az aktuális helyzetről és a korlátozásokról a szabályoknak megfelelően. – A gyakorlat azt mutatja, szabálykövető, elővigyázatos a vitorlázótársadalom – fogalmazott Böröcz István.

– Maradj otthon! – ezt kéri a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) közösségi oldalán, amely minden sporttársának azt javasolja, hogy a jó idő ellenére ne szálljon vízre a saját és környezete egészségének megőrzése és a járványhelyzet visszaszorítása érdekében.

A szövetség rámutatott, a kormányrendelet alapján a vitorlázás is egyéni szabadidős tevékenység, de egy hajón csak és kizárólag az egy háztartásban élő családtagok tartózkodhatnak. A kikötőkre és a tagszervezetekre az általános korlátozások vonatkoznak, a csoportosulás a kikötőkben is tilos.

– Nyomatékosan kérjük a klubok és a kikötők szabályainak maradéktalan betartását. Vízi rendezvényeket, például vitorlásversenyt, edzést nem lehet szervezni, a szervezett programokon való részvétel tilos. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai ellenőrzik a kormányrendeletek betartását – fogalmaz az MVSZ.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva