Balatorium: Slowwalk – lassú séta a tájban
Helyszín Dörgicse,
Időpont
Séta és művészet, a táj megismerése és csodálása - ezt ötvözi a Slovwalk.

Lassú tájbejárásra hívja az érdeklődőket a Balatorium. Egy olyan sétára, melyhez művészeti események is kapcsolódnak.
Képzőművészek, textiltervezők, táncosok és táncpedagógusok, ökológus-etnobiológus, valamint geológiai és barlangtani kutatók vezetik és színesítik az eseményt, melynek célja, hogy a résztvevők lelassuljanak, kapcsolódjanak a balatoni tájhoz és a rohanó életmódból egy pillanatra kiszakadva megéljék a pillanatot.

A 2022 júniusában debütáló SLOWWALK eseménysorozat tudatunkat és érzékelésünket kiélesítve arra ösztönöz bennünket, hogy újfajta figyelemmel forduljunk a balatoni ökoszisztémák felé, hogy ne csak azt tárjuk fel, hogy az ember hogyan formálja a tájat, de azt is, hogy a táj az emberre hogyan hathat vissza.

A sétaszeánszok során megismerkedhetünk többek között a fás legelők sajátosságaival és jelentőségükkel, az állattartás és a vetőmagok vándorlásának összefüggéseivel és a balatoni biodiverzitás megőrzésének lehetőségeivel.
Váltsunk közösen sebességet: lassuljunk hozzá a kőzetek és a táj idejéhez és a szabadonbalaton frissítőinek köszönhetően szó szoros értelmében is kóstoljunk bele a balatoni térség legfontosabb ökológiai folyamataiba és jelenségeibe!

A performatív tájbejárás felhívja a figyelmet a Balaton-felvidék ökológiai hálózatainak kulcshelyszíneire.

A június 11-i, Kű-völgyből induló programon a szabadonbalaton alkotói és dr. Varga Anna etnobiológus együttműködésében megvalósuló Slowerálos legelőlenyomatolás elnevezésű sétához lehet csatlakozni, melyen Schuller Mária és Vértesi Borbála textiltervezők kifejezetten erre az eseményre készült alkotásai is szerepelnek
A program e részében arra keresik a választ a résztvevők, hogy hogyan lehet fentartani a fáslegelőket. Ezek a területek az ember tudatos legelő-és gyepgazdálkodása során jöttek létre, s zártabb erdőt és a nyíltabb gyepi jelleget kedvelő állat- és növényfajok otthonvá is váltak.

Ezután a Geodiverz kőzettúrákon barangolhatnak a résztvevők, a SVUNG Kutatócsoport és Korbély Barnabás, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Bakony-Balaton Geopark Csoportjának vezetője kalauzolja a csoportot. Ezeken az eseményeken azt is megtudhatják a résztvevők, hogy hányféle kő és kövület formálja a tájat? Mászóiskolás sziklafalak, templomromok, sírkövek. Bennünk csontok, vesekövek. A Kű-völgyi erdőben összeér mikró és makró, tér és idő, fent és lent, teremtő és pusztító. Mész a falban, a csigaházban, a csontban és az érfalban.

Találkozó:

10.30 Kű-völgyi parkoló (46.926650, 17.727468)

11.00–13.30 szabadonbalaton: SLOWERÁLOS LEGELŐLENYOMATOLÁS

13.30-15.00 szabadonbalaton piknik a Kű-völgyben

(kezdés a visszaérkezés után)

15.00–16.00 SVUNG: Geodiverz kőzettúra (magyar nyelven)

17.00–18.30 SVUNG: Geodiverz kőzettúra (angol nyelven)

 

A BALATORIUM programsorozat 2022-ben és 2023-ban is folytatódik.

A következő események:

2022. augusztus 26–28. Ökológiai Hétvége és SLOWWALK II. | performatív tájbejárások, beszélgetések, workshopok és előadások (helyszín: Tihany, Örvényes)

2022. szeptember 16. / Meetup vol. 2. | projektbemutató és tudáscsere

2022. október 7–21. / művészeti rezidenciaprogram | együttműködő partner: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva