52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
Helyszín Balatonfüred,
Időpont
2020-ban is megrendezik Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenylét, melyen ezúttal is rekordszámú résztvevőre számítanak a szervezők.

Prof. dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke bejelentette, hogy az eredetileg tervezett időpontban, július 30-án kerül megrendezésre az idei Kékszalag.

A 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj a megszokott útvonalon halad majd, azaz a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell 48 óra alatt teljesítenie a versenyzőknek. 2019-ben 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.

A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepe, a Magyar Vitorlás Szövetség legnagyobb eseménye. A Kékszalag maga a balatoni vitorlázás. Egyesíti annak legnemesebb hagyományait, és versenylehetőséget nyújt a legmodernebb technológiával felszerelt hajóknak. Résztvevői egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival, két napon át egyszerre teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és az akaraterőt.

A Kékszalag versenyének távja légvonalban mintegy 160 kilométer. Persze a vitorlások nem egyenes vonalban teszik meg a távot: úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek. A rajt- és célvonalat a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

Nyitókép: Pixabay (Balaton)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva