VII. Nemzetközi Kürt Akadémia Balatonfüreden
Helyszín Balatonfüred,
Időpont
Idén augusztusban már 7. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Kürt Akadémia Balatonfüreden. A kurzus művészeti vezetője Zempléni Szabolcs, a Hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskola kürt professzora.

A kurzuson 32 kürtös vesz részt Bulgáriából, Izraelből, Tajvanból, Csehországból, Szlovéniából, Németországból, Koreából, Norvégiából és természetesen Magyarországról. A legfiatalabb növendék 15 éves, a „legidősebb” 26 éves. Az oktatók elismert professzorok, zenészek: Prof. Christian-Friedrich Dallmann és Johannes Lamotke Berlinből, Prof. Saar Berger Trossingenből, Takács Miklós Drezdából, Szőke Zoltán a Zenekadémiáról, Borbíró Máté, a Pécsi Egyetemről és nem utolsósorban Prof. Zempléni Szabolcs Hamburgból, aki a kurzus megálmodója, szervezője is egyben. A diákok minden nap egyéni, illetve kamara órákon vesznek részt, emellett zongorás próbákra is lehetőségük lesz a Berlinből érkezett japán zongoraművész, Akiko Nikami vezetésével. A református iskola Kálvin-termében megtekinthetik az érdeklődők neves hangszerkészítő mesterek kiállítását is.

A program kiemelt eseményei, amire mindenkit szeretettel várnak:

aug. 14. vasárnap: 9-kor megnyitó a Kálvin-teremben,

aug.14. vasárnap: 19 órakor nyitókoncert a Zeneiskolában

aug. 17. szerda: (jó idő esetén) Flashmob koncert a Balatonon vitorlásokról (18.30-tól)

aug. 19. péntek: 18 órakor növendékhangverseny a Zeneiskolában

aug. 20. szombat: 18 órakor záróhangverseny (kamara) a Református Templomban.

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva