likeBalaton.hu | 2022.04.11. 16:00
Segítettek a balatoni vízirendőrök
A mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2022. április 10-én 13 óra 19 perckor a Balatonkenese előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy két csónakos az erős, viharos szél miatti hullámzásban elsodródott és nem tudtak partra jutni.

A férfiak a rendőröknek elmondták, hogy a kikötőből az egyik csónak elszabadult, és egy másikkal akarták partra vinni, de a viharban mindketten elsodródtak, így a tervük meghiúsult. Az igazoltatás során kiderült, hogy egyiküket bírság meg nem fizetése miatt a hatóság körözte, ezért miután a kikötőbe vontatták őket, a 24 éves zalaegerszegi lakost a balatonalmádi járőrök segítségével előállították a Balatonkenesei Rendőrőrsre.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

Forrás: police.hu
Nyitókép: police.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva