Horváth László/Veol.hu | 2021.07.23. 20:00
Trikolórt főzött Balatonkenesén a Lecsókirály
Tizenhat csapat szállt versenybe a hétvégén az idei balatonkenesei Országos Lecsófesztivál főzőversenyén, ahol a megszokott ízektől az olaszos, a mediterrán és a mindenmentes ételekig különféle lecsókkal találkozhattak az érdeklődők.

Szombaton rendezték meg a településen a most már hagyománynak számító országos lecsófesztivált, melynek keretében a nevezett csapatok főzőversenyen vettek részt a Széchenyi parkban. Az egész napos fesztivál programjában táncbemutató és koncertek is szerepeltek, a legkisebbeket pedig környezetvédelmi és népi játszóházak, illetve bábszínházi előadás várták.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A lecsófőző megmérettetésre nemcsak helyiek, de az ország minden pontjáról neveztek, így balatonkenesei (többek között az Emlék, vagy a helyi polgárőrök alkotta csapat), budapesti (Jean Ratatouille), budakeszi (Lecsó-Kolom) csapat is akadt a mezőnyben, de voltak, akik Nyíregyházáról vagy Debrecenből érkeztek az eseményre. Mint kiderült, volt, aki visszatérő nyaralóként döntött úgy a verseny előtti napon, hogy idén kipróbálja főzőtehetségét a versenyen.

Az idei zsűri tagjai Heilig Gábor zenész, Eszményi Viktória énekesnő, Vargáné Dobó Katalin, a Balatonkenese Kultúrájáért díj tulajdonosa voltak, Kocsis Bálint séf, mesterszakács vezetésével. Több szempont alapján értékeltek: figyelték a főzés és előkészítés folyamatát, a felhasznált alapanyagokat, a tálalást és természetesen az ízeket.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere köszöntő beszédében elmondta, az elkészült és díjazott lecsók lehetőséget nyújtanak a résztvevőknek arra, hogy megmutathassák tehetségüket. Továbbá örömét fejezte ki, hogy nagyon sok új, és még több visszatérő résztvevőt köszönthet vendégként.

– Ez egy ünnep a számunkra – mondta el lapunknak Szabó Tamás, a Balatonkenesei Városvédő Egyesület elnöke. – Egyesületünk folyamatosan dolgozik; építettünk egy játszóteret, majd hatalmas projektbe kezdtünk: a település ikonikus épületét,

az iparosházat szeretnénk felújítani, amelyet pályázati támogatásból és önkénteseink munkájával végzünk. A fesztiválon a becsületkasszába befolyó összeget is erre a projektre fordítjuk.

A sátrunkba meghívtuk mindazokat, akik az év folyamán segítettek és aktívan részt vettek a harminc éves egyesület munkájában, több mint száz meghívott vendéget várunk.

Az idei év győztes lecsóját a Városvédő Egyesület alakulata készítette: – Hagyományos parasztlecsót készítettünk, az előző évek tapasztalataiból kiindulva rögtön három bográcsban főztünk, de büszkén mondhatom, hogy a délután folyamán ez is mind elfogyott – tette hozzá az egyesület elnöke. A második helyezett lett a Másnaposok csapata. A tagok között volt tősgyökeres kenesei éppúgy, mint nyíregyházi és debreceni is, ők cipóban sült lecsóval készültek a megmérettetésre. A harmadik helyet a MHRKK Honvéd Üdülő Lecsókák csapata szerezte meg. Ők mediterrán lecsóval kápráztatták el a zsűrit, padlizsánnal és cukkinivel.

A zsűri idén is megválasztotta a Lecsókirályt, tehát a verseny az abszolút győztesét: a Lecs-GO csapata hat éve minden alkalommal képviselteti magát, de most először sikerült elhozniuk ezt a kitüntető címet. Tóth Zoltán, a csapatkapitány elmondta:

idén olasz pepperonival készítették a trikolór lecsójukat, az elkészült ételt pedig oregánóban és olívaolajban megforgatott padlizsán kockákkal tálalták.

Tóth Zoltán, az idei Lecsókirály a díjazott étellel Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az egész napos programot a Zanzibár együttes koncertje zárta, majd DJ Davelogan szolgáltatta a zenét a táncolni vágyóknak.

Forrás: Veol.hu

Nyitókép: Pesthy Márton/Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva