Tabu Oldtimer Vitorlás Kupa
Helyszín Balatonkenese,
Időpont
Augusztus 16-án és 17-én rendezik meg a már 21 éves múlttal rendelkező Tabu Oldtimer Vitorlás Kupát Balatonkenesén. Az eseménnyel kapcsolatban a pécsi sebészprofesszor, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, dr. Kollár Lajos elmondta, a rendezvény mára hagyománnyá nőtte ki magát. Idén is körülbelül 300 fő részvételére számítanak.

Huszonegy évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy tradicionális fahajók számára rendezzenek túraversenyt a Balatonon, ami egyben a régi hajók seregszemléje is. Az eseményre minden évben az augusztus 20-a előtti szombaton kerül sor Balatonkenesén. Négy éve dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke felajánlotta a Tabu Kupát egyben Bujtor István Emlékversenynek.

– Az alapötlet lényegében akkor született, mikor a 80-as években a Starnbergi-tavon rendeztek gyönyörű, régi hajók számára egy versenyt, amire engem is meghívtak. Úgy gondoltam, érdemes ezeket a régiségeket egy seregszemle erejéig összehozni – idézte fel dr. Kollár Lajos.

Az első Tabu Kupa olyannyira jól sikerült, hogy felvetődött az ötlet, ne csak régi hajók, hanem veterán autók is szerepet kapjanak a rendezvényen. Ez azóta hagyománnyá nőtte ki magát, amit minden évben megrendeznek.

– Négy évvel ezelőtt találkoztam Bujtor István feleségével, Judittal, s ugyebár köztudott, hogy István is a vitorlázás, a régi hajók nagy szerelmese volt. Mikor István elhunyt, felajánlottam a Tabu Kupát Bujtor István Emlékversenynek. Ezt azóta most már negyedik alkalommal rendezzük meg – részletezte az elnök.

A programsorozat augusztus 16-án, pénteken kezdődik Bujtor István emlékművénél, ahol egy közös megemlékezéssel és koszorúzással egybekötve beszédet mond Bujtor Judit, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, végezetül pedig dr. Kollár Lajos.

Ezután következik egy közös fogadás, majd a klasszikus autók bemutatója várja a helyi lakosokat és turistákat. A veterán autók felvonulnak a Balaton északi partján, Balatonkenese, Balatonfüred, Tihany és Alsóörs érintésével térnek vissza Balatonkenesére, majd következik a díjkiosztó.

Másnap, augusztus 17-én 10 órai rajttal indul a Tabu Kupa a Kenese-Almádi-Kenese-Aliga-Kenese útvonalon.

Kiemelt kép: a szervezők hivatalos sajtófotója

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva