2018.07.08. 18:33
A főzni tudás és a hősiesség viaskodott
Immáron ötödik alkalommal rendezték meg Látrányban a lekvár és gyümölcsfesztivált a hétvégén.

Harmadik alkalommal színesíti a programot a Látrányi Löködönc elnevezésű akadályfutó verseny is, melyen több mint száz induló állt rajthoz.

A három napos eseményt, mely számos programot tudhatott magáénak, egyre nagyobb érdeklődés övezte. Mint ahogy Bokros Andrea, az esemény egyik szervezője elmondta, évről évre többen vesznek részt a programokon, és látogatnak ki.

– Az esemény egyik különlegessége, hogy nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy olyan árusok állíthassák ki a termékeiket, akik valóban kézművesek. Így biztosítjuk, az eredetiséget – mondta a szervező. – A rendezvénynek a kezdetektől két alappillére volt. Az egyik a főzőverseny, melyet a település lakói régóta minden évben megrendeztek már a pincesoron. A másik a lekvárda, vagyis a lekvárfőzés, mely nálunk hagyományos mesterség, és nagyon büszkék vagyunk arra, amit mi tudunk erről a szakmáról. A lekvárokat hagyományosan helyi gyümölcsökből, katlanyban készítik asszonyaink, folyamatosan kevergetve, és természetesen adalékok hozzáadása nélkül. Ezekre az alapokra épült rá ez a három napos rendezvény péntektől vasárnapig.

Pénteken tartották a Kiállítások Éjszakája nevű programsorozatot, amiben fotópályázat, rajzkiállítás várta az érdeklődőket. A szombati napnak különös hangulatot adott, hogy az „Engedd, hogy elvarázsoljunk, utazz velünk a középkori Látrányba” hangulatvilág mentén építették fel a fesztivál területet, így akarva megidézni a lovagi kort. Ezek mellett rajtolt el a harmadik Látrányi Löködönc mezőnye is, ahol öt és nyolc kilométeren, több mint húsz akadály leküzdésével kellett teljesíteni a cseppet sem könnyű akadálypályát. Ahogy Bokros Andrea elmondta, első alkalommal még csak csak két futamot indítottak, idén már négy futamba tudták beosztani a sok jelentkezőt.

– Sőt, két látrányi önkéntes tűzoltó külön futamban indult, és azért, hogy tovább nehezítsék a pályát, minden alkalommal felvettek valamit a tűzoltó felszerelésükből. Így futóként indultak, de tűzoltóként értek a célba.

Bokros Andrea fontosnak tartotta elmondani, hogy nem csak a főzőverseny miatt készítenek ételeket a fesztivál alkalmából, hanem a helyieknek is készítenek ebédet ilyenkor. Az falu időseit szeretnék így meglepni, akik nem tudnak kijönni a fesztiválra.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva