Góz Lilla/Sonline.hu | 2020.10.30. 17:00
Rejtélyes körülmények között pusztultak el a cirkuszi elefántok
A 37 éves Mambo és a 35 éves Betty pusztulását valószínűsíthetően a szállítással összefüggésbe hozható baleset okozta a Nébih tájékoztatása szerint. S mivel nem jelentették az elefántok elhullását, bírságra számíthat az állatok tulajdonosa. Egy hete derült ki, hogy még augusztus végén elpusztult a balatonlellei Magyar Nemzeti Cirkuszban is fellépő 37 éves Mambo és a 35 éves Betty.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint a hatályos jogszabályok értelmében a veszélyes állat elhullását a veszélyes állat tartója 30 napon belül köteles bejelenteni a természetvédelmi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatalnak, ami az elefántok esetében nem történt meg. A Nébih az elmúlt héten értesült az ügyről és a társzervek bevonásával soron kívüli helyszíni ellenőrzést tartott, majd hatósági eljárást indított állatvédelmi, valamint az állati hullák megsemmisítésére vonatkozó szabályok megsértése miatt.

Emellett a hatóság büntetőfeljelentést tett állatkínzás miatt. Az eljárás kimenetelétől függően, mind állatvédelmi, mind élelmiszerlánc-felügyeleti bírság kiszabására is sor kerülhet. Tájékoztatásuk szerint a helyszínre hívott állatorvos fertőző betegségre utaló jeleket nem talált, az állatok pusztulását valószínűsíthetően a szállítással összefüggésbe hozható baleset okozta.

Az eset kapcsán megkerestük Richter Józsefet is, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatóját, akik ugyan nem az állatok gazdája, de évek óta szerződése volt rájuk René Casselly tulajdonossal. Elmondta: a vizsgálatok zajlanak és a következő napokban ígért részletes tájékoztatás az ügyben.

Rene Casselly a napokban egy videót is közzétett a közösségi oldalán, amiben határozottan cáfolja, hogy az állataik szállítás közben fulladtak meg.

Megkeresésünkre a szadai önkormányzat azt közölte: nem rendelkeznek hivatalos információval a településükön lévő Safari Parkban bemutatott elefántok elpusztulásának részletes körülményeiről. A történtek kivizsgálására Szada polgármestere és jegyzője információkéréssel fordult a Pest Megyei Kormányhivatal Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához. A település vezetői a két elefánt elhullásának helyéről, idejéről, okáról és körülményeiről, valamint az állatok elhantolásának pontos helyszínéről, illetve az arra vonatkozó engedélyről várnak pontos adatszolgáltatást.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva