Krausz Andrea | 2020.10.16. 10:00
Murci fesztivál helyett nyitott pincék várnak szombaton Balatonlellén
Ha már alig várjuk, hogy levegőzhessünk egy szép helyen, vagy finom ételeket, zamatos balatoni borokat kóstolhassunk, akkor szombaton Balatonlellén a helyünk! A festői Kishegyen számos vendéglátóhely és pincészet tárja ezúttal is szélesre kapuit.

Rendezvény nem lesz, de a Nyitott pincék – Murci kicsit másképp elnevezésű akció így is valószínűleg sokakat csábít majd egy kirándulásra a lellei Kishegyre. Az előrejelzések szerint jó idő várható, így végre kicsit kimozdulhatunk az elmúlt napok esős-borongós szobafogságából. Ráadásul olyan fogások közül válogathatunk, mint a mangalicapofa-pörkölt újhagymás galuskával, vagy a rozmaringos bárány babpürével vagy például a sütőtökös sajttorta.

Őszi alapanyagok a tányérokon
Fotó: Krausz Andrea

 

12 vendéglátóhely és borászat mutatja meg, hogy idén milyen őszi ínyencségeket álmodott tányérra, vagy milyen nedűket ajánl kísérőként a borospoharakba. Sokan murcit is kínálnak majd, ami egy erjedésben lévő, vagy félig kierjedt, kissé zavaros újbor, hiszen még nem esett át tisztítási folyamaton, de lesznek olyanok is, akik édes mustot kóstoltatnak majd a vendégekkel.

Szőlőtőkék között A zöld ajtós ház
Fotó: Facebook/A zöld ajtós ház

A szüret már szinte mindenhol lezajlott, kiváló minőségre számítanak a borászok.

– 6.6 hektáros szőlőterületen gazdálkodunk, két hete zajlott le az utolsó szüretünk, most már a vörösek is a hordóba kerülnek – mondta a likeBalaton.hu-nak Fárbás Anett, a Nyitott Pincék koordinátora, egyben “A zöld ajtós ház” tulajdonosa. – Semmivel sem volt rosszabb a tavalyinál, sőt egészségesebb szőlőt tudtunk leszedni és úgy tűnik, hogy nagyon szép borokat tudunk az idén készíteni. A velünk kapcsolatban álló borászoktól is azt hallom, hogy szép tételeket tudnak kihozni ebben az évben – emelte ki Fárbás Anett, aki szerint náluk a vörösborok mellett igazi kuriózumnak számít majd az Irsaiból és királyleánykából álló gyöngyözőbor.

Sokan kedvelik a dél-balatoni borokat
Fotó: Krausz Andrea

 

A visszatérő vendégek már decemberre szállást foglaltak

– Vendégházunkat 2019 októberében építettük, ám a vírus miatt sajnos februárban bezártunk. Viszont a nyári főszezon már teltházas volt. Rengeteg egyéjszakás vendéget fogadtunk, akik között sok a visszajáró. Ők jönnek ezen a hétvégén is, de novemberre és decemberre is van már foglalásunk – mondta Fárbás Anett, aki szerint a hozzájuk hasonló szállásadók sem panaszkodnak.
A Kishegyre mindig érdemes felmenni, hiszen minden évszakban újat mutat. Az itt működő vendéglátók és borászatok pedig összetartó csapatot alkotnak, amit a vendégek is éreznek. Tavaly például tízezer látogatója volt a Murci fesztiválnak.

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva