Kovács Gábor László | 2023.08.07. 18:00
Nehézlovassági és könnyű borokat is kóstolhatunk a Lellei Borhéten
Tizenöt dél-balatoni pincészet mutatja be borait a lellei borhéten, ahol a szombati megnyitón a borvidéki borverseny és a Somogy bora ünnepélyes eredményhirdetését és díjkiosztóját tartották.

Saját elmondásuk szerint nehézlovassági és könnyű borokkal egyaránt készültek a lellei borhétre a dél-balatoni borászok, de talán az esőre nem számítottak. A csapadék azonban nem szegte a kedvét a szombati közönségnek. – Nagyon jók a borok, a minőségre nem lehet panasz, értékelte Urbán Ferenc, a Rádpuszta Szőlőbirtok pohárnoka, aki hozzátette, hogy azért vannak érzékelhető különbségek, hiszen a borászok külön stílusban alkották meg a nedűiket. Általánosságban elmondható, hogy a minőség meghatározó lett, mert mindenütt fejlesztések, új telepítések zajlanak.

Szerinte az idei termés is jónak ígérkezik, mert a csapadékos idő nem tesz feltétlenül rosszat, ráadásul 30 éves megfigyelés, hogy a páratlan években ciklikusan jó az évjárat.

Fotó: Németh Levente

Pócz József, a balatonlellei hegyközség elnöke az 1950-es, 60-as évekre visszaemlékezve felelevenítette, hogy árulták a helyi termelők a boraikat a mólóig vezető sétányon, miközben bográcsban rotyogott a pörkölt és szólt a cigányzene. – 2023-ban a borhéten olyan borokat lehet kóstolni, amelyek a dél-balatoni borvidéket reprezentálják, és borversenyeken arany, ezüst vagy bronz minősítést nyertek, emelte ki.

– Harminc év alatt hosszú utat tettek meg, idézte fel Kenéz István polgármester, aki arról is beszámolt, hogy

egy pályázatnak köszönhetően jövőre felújítják és korszerűsítik a rendezvényt még legalább három évtizedre.

A lellei Borhét 2023 további napjain egyre jobb lesz az időjárás
Fotó: Németh Levente/sonline.hu

 

Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke is köszöntötte a borászokat, akik egy emberöltőnyi idő alatt tradicionális értéket teremtettek. A jubileumra egy 30-as hegyközségi logóval ellátott üvegpoharat bocsátottak ki. A kóstoláshoz kötelező üveg fesztiválpohár ezer forintba kerül, de ha a tavalyit vagy az előző évekből megmaradtat elhozza valaki, akkor azt is elfogadják. Az idei pohár jövőre is felhasználható.

Taroltak a jó borok a borversenyen

A borvidéki borversenyre 40 termelő jelentkezett, 174 mintát neveztek, ebből 111 fehér, 46 vörös, és 17 rozé volt. Összesen 31 aranyérem, és egy nagyarany született, valamint 114 ezüst és 28 bronz.

A legsikeresebb pincészet a Garamvári lett 5 arannyal, a nagyarany címet a Bujdosó pincészet 2020-as Cabernet sauvignon-ja érdemelte ki.

A Borút Egyesület a Bujdosó legmagasabb pontszámú fehérborát díjazta, a borhét borát a Garamvári fehérbora lett. A színpadon adták a Somogy bora kitüntető címet a Garamvári Szőlőbirtok 2019-es sinai Hegy cabernet franc borának. A Somogyi Hírlap borának az IKON borászat 2019-es cabernet sauvignon-ját választották.

A látogatók a borkóstolás mellett egy héten át színes programokat is megtekinthetnek, fúvószenekar, rock, jazz koncerteket, gyermekműsokat.

A megnyitón Misina Néptáncegytüttes és a szintén 30 éves Lelle Néptáncegyüttes lépett fel, és részt vett Ralf Hechler, Lelle testvértelepülésének, Ramstein-Miesenbach polgármestere. Augusztus 7-én Szent Donát napi búcsút és szentmisét tartanak a kishegyi kápolnánál.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Németh Levente/sonline.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva