Hidegen Légió - Téli Balatoni Vitorlás Hét
Helyszín Balatonlelle, Köztársaság utca 36
Időpont
Telefonszám
Több napos, szervezett téli túrázási lehetőség, melyen részt lehet venni saját hajóval, vagy bérelt Elan 310-zel, az El Yacht Kft. jóvoltából.

Szokásaink rabjaként azt hisszük, hogy a vitorlázás nyári sport, télen csak a hófödte hegyek nyújthatnak érdemi kikapcsolódást. Megfelelő síterepet főleg külföldön találunk. A felszerelés, a ruházat a síbérlet, a szállás és az étkezés költsége jelentős terhet jelent, és akkor még nem beszéltünk a pályán ránk leselkedő veszélyekről. Ha a szél és a hideg ellenére is képesek vagyunk 5-6 órát a szabadban tölteni, akkor mi tart vissza minket attól, hogy vízre szálljunk?
Az úti célokat max. 4-5 órás hajózással érik el a résztvevők, miközben megismerik a Balaton csodálatos téli színeit, semmivel sem összevethető hangulatát. A 20 hajós flottát a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának legkomolyabb sürgősségi mentőhajója, a Rupert kíséri. Kikötés után irány a szálloda, kezdődhet a helyi adottságokra épülő program.

Program:

1. nap – február 2., szombat – Balatonlelle
Lellei GasztroFarsang 7 étterem, 10 borászat és 2 cukrászda részvételével. Élőzene, mulatság hajnalig.

2. nap – február 3., vasárnap – Balatonfenyves
Reggel 9 órakor indulás Balatonfenyvesre. A helyi klubban bowling-, biliárd- és dartsbajnokság.

​3. nap – február 4., hétfő – Badacsony
Hajózás nyugat felé, érintve a keszthelyi medencét, majd a festői vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolnát. A Szigligeti-öböl útvonalon érkezés Badacsonyba, ahol irány a Laposa és az Istvándy pincészet!

4. nap – február 5., kedd – Balatonlelle
A keleti kör előtt egy kis korcsolya-, szauna-, és wellnessprogram.

5. nap – február 6., szerda – Balatonkenese
A túra leghosszabb szakasza végén, Balatonkenesén a Balatonfői Yacht Club kikötőjébe érkezik a flotta. A szállodából autóbusz viszi az érdeklődőket a legnagyobb hazai hajógyártó üzembe, a Wia Elektromos Yachtok fűzfői gyártócsarnokába. A gyárlátogatást követően a szállodában kreatív társasjátékok várják a résztvevőket.

6. nap – február 7., csütörtök – Balatonfüred
Csütörtök délben már Balatonfüreden száll mindenki partra, hogy szakavatott vezető segítségével megismerhessék a város kulturális nevezetességeit.

7. nap – február 8., péntek – Balatonlelle
Pénteken visszaérkezés Balatonlellére, ahol másnap a Farsangi Regatta várja mindazokat akik erre az eseményre is beneveznek.

Opciók:
A program három választható lehetőséget kínál:

Teljes kör február 2-8-ig 7 éjszaka (1 éj gratisz!)

Nyugati kör: február 2-4-ig 3 éjszaka

Keleti kör: február 5-8-ig 4 éjszaka

Árak:

A részvételi költség teljes körre 130 000 Ft , félkörre 65 000 Ft, mely összeg tartalmazza az Áfát, a szállást, a programokat és a félpanziós ellátást is.
Aki nem rendelkezik saját hajóval, azoknak bérelhető hajókat (Elan 31) biztosítanak, szükség esetén gyakorlott skipperrel. A bérleti díj 10 000 Ft / nap / fő.
Jelentkezést kizárólag a jelentkezési díj megfizetése után fogadnak, mely foglalóként kerül befizetésre. Jelentkezési díj személyenként teljes körre 20 000 Ft, félkörre 10 000 Ft.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva