Hooligans koncert
Helyszín Balatonlelle, Kossuth Lajos utca 2
Időpont
A Hooligans együttes július 26-án este várja egy fergeteges koncertre az érdeklődőket a lellei szabadtéri színpadon.

A Hooligans együttes pályafutása szülővárosukban, Szerencsen kezdődött. Itt koptatták együtt a helyi általános iskola padjait Tóth Tibi (ma: gitár) és Kiss Endi (ma: dobok).Kisiskolás korukban is már csak a zenélésen járt az eszük, nem csoda, hogy 9 évesen már túl voltak életük első koncertjén! A következő hét évben a stabil magnak számító kettős mellett több tag is cserélődött, míg végre rátaláltak „az igazira”, Csipára (Ördög Tibor, ének). Ekkorra már-már ’aggastyánnak’ számítottak, hiszen 16 évesek voltak, amikor a korszaknak megfelelően a Ramses név mellett döntöttek. Rövid katonai tiszteletadás után 1992-től Budapesten folytatódott zenei karrierjük, ahol Dance néven váltak egyre ismertebbé. Hamarosan megjelent első lemezük, sőt hírük eljutott az ország határain túlra is. Romániában negyvenezer ember előtt játszott a csapat, és felléptek számos környező országban is. Ők nyitották meg a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban, 1996-ban pedig a három szerencsi srác újra megrázta magát, és Móricz Norbert basszusgitárossal kiegészülve megalakították a Hooligans zenekart!

www.facebook.com

A jegyár elővételben: 3.500 Ft; az előadás napján: 4.000 Ft

További információk a helyszín oldalán.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva