II. Vadat és halat, s mi jó falat | Rádpuszta
Helyszín Balatonlelle,
Időpont
A tavalyi sikerre való tekintettel idén ismét megrendezik a „Vadat és halat, s mi jó falat” elnevezésű főzőversenyt Rádpusztán, a Gasztro Élménybirtokon.
Az idei esztendő főszereplője a „Balatoni hal”, mely a nemzeti oltalom után 2021. júniusában megkapta az uniós oltalmat is, mint eredetmegjelöléssel védett, földrajzi árujelzéssel ellátott termék.

Családok, munkahelyi közösségek, baráti társaságok, csoportok jelentkezését várják, akik szívesen megméretnék főzőtudományukat a profik vagy az amatőrök között. Nevezni kőrös-tiszai vagy dunai halászlé illetve vaddisznópörkölt kategóriában lehet.

A főzéshez a szervezők biztosítanak 5kg előkészített halat, vagy 5kg vaddisznóhúst. A főzéshez szükséges eszközökről, egyéb hozzávalókról a csapatoknak kell gondoskodniuk. Az elkészült ételeket neves szakemberekből álló zsűri bírálja el, a zsűri elnöke Széll Tamás, Michelin-csillagos magyar szakács.

 

Széll Tamás
Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

A házigazdák odafigyelnek arra, hogy a látogatók se maradjanak éhen: a csárdában kemencés ételek, vaslapon sült finomságok, pörkölt és halászlé is vásárolható.

A főzőverseny kísérőrendezvényeként idén is megtekinthetik a látogatók azt a kiállítást, mely a Best of Balaton Vadásztársaság és a Völgyhíd Vadásztársaság bőgési időszakban elejtett bikáinak valamennyi trófeáját felvonultatja.

 

Amit a főszereplőről tudni kell:

A „Balatoni hal” nevet a Balaton főmedréből és a meghatározott, egykori kiöntésterületen üzemelő tógazdaságokban termelt balatoni sudár ponty, a varászlói tükrös ponty, a fogassüllő és az ezekből előállított termékek viselhetik.

Rádpusztára a településsel átellenben található Balatonlelle-Irmapusztai tógazdaságból érkezik az alapanyag, melyet a balatonboglári Halker Kft. dolgoz fel és csomagol.

 

A főzőversenyre korlátozott számban még lehet jelentkezni a info@radpuszta.hu e-mail címen.

 

Rádpusztára tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva