Múzeumok éjszakája Balatonszárszón
Helyszín Balatonszárszó,
Időpont
Telefonszám
2018. június 23-án elugrunk Párizsba. Azaz a József Attila Emlékházba, de ott olyan programot szerveznek a múzeumok éjszakáján, hogy akár az 1900-as évek eleji francia fővárosban is érezhetnénk magunkat. De miért éppen Párizs?
Ezúttal is izgalmas programok a múzeumok éjszakáján, Balatonszárszón

Fotó: József Attila Emlékház

József Attila és Ady Endre is meglátogatták Párizst, a „fény városát”, amit még ma is a művészetek, a tudomány és a szerelem városának neveznek. Érdekesség, hogy amíg Adyt megigézte az „embersűrűs gigászi vadon”, addig József Attila nem értette és nem érezte Párizst, a Sorbonne-ra se nagyon jár be, inkább könyvtárakban tökéletesítette francia nyelvtudását.

Az emlékházban ezúttal Imre Zoltán, a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója 1900-1920 közötti fekete-fehér némafilmek vetítésével idézi meg Párizst. Lesz JADY-Vízió, vagyis József Attila-Ady kézműves játszóház, ahol olyan fotót is kreálhatunk, melyen Ady-kalapunk vagy Attila-bajuszunk lehet. Este pedig elindul a tíz állomásos, menetleveles túra Balatonszárszó vadonatúj sétaútján, melynek végállomásánál kínai lámpákat lehet eregetni. A leghosszabb nappalhoz tartozó legrövidebb éjszakához, Szent Iván éjjeléhez is kapcsolódik az országos múzeumok éjszakája program, melynek romantikus báját Balatonszárszón is átélhetjük.

PROGRAMOK: www.facebook.com/jaemlekhaz

Tárlatvezetés

18:00 órától tárlatvezetés óránként az Idesereglik, ami tovatűnt című állandó kiállításban, kivéve 19:00, 18:00 – 23:00 óra.

Kreatív foglalkozás

JADY-Vízió – irodalmi témájú kézműves játszóház, az emlékház Foglalkoztató helységében.

19:00 – 20:00 óra

„…Attilának hívják!”

Tórh Péter Lóránt Radnóti és Latinovits-díjas vermondó, versvándor rendhagyó irodalomórája az emlékház állandó kiállításában.

20:00 – 21:30 óra

A tegnapi Páris

Imre Zoltán, a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum igazgatójának előadása. Beszélgetéssel egybekötött, fekete-fehér némafilm-vetítés. A némafilmek, 1900-1920 között lettek rögzítve Párizsban. Egy pillanatra a szemünk elé tárul Ady Párisa, ahogy azt a nagy költőnk látta és átlátta…

23:00 – 23:45 óra

Talákozzunk Párizsban! Menetleveles éjszakai túra.

Indulás a József Attila Emlékházból, cél, a Tóparti Park, a táv 3 km. A menetlevelet csak múzeumi belépőjeggyel lehet kiváltani!

23:45 – 00:00 óra

Kínai lámpások felengedése a Tóparti Parkban az év legrövidebb éjszakájának tiszteletére. Szeles idő esetén a program sajnos elmarad, pótlás másnap 22:00 órakor a Tóparti Parkban.

Belépőjegyek: felnőtt: 800 Ft.; diák és nyugdíjas: 400 Ft.; 4 éven aluliaknak ingyenes.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva