Marosi Gábor/Sonline.hu | 2021.04.07. 10:00
Tömegek hallgattak a szemesi lány hívó szavára
Még húsvétkor is a szemét ellen harcolt a balatonszemesi diáklány. Rózsa Virág akciójához százhúsznál is többen csatlakoztak a véghajrában.

Sikeresen zárult a balatonszemesi diáklány szemétszedési akciója. Rózsa Virág húsvét hétfőre hirdetett nagyszabású közterület-takarítást, s százhúsznál is többen csatlakoztak a kezdeményezéséhez.

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a részvételt!?♥️♻️
Szép volt! ??

Posted by Rózsa Virág on Monday, April 5, 2021

Balatonszemes vízparti területét tisztították meg mintegy nyolc kilométer hosszan. Hétfőn délelőtt kilenc órakor indultak útnak és még ebéd után is gyűltek a zsákok. A szemesi gimnazista lapunknak elmondta: idősek és fiatalok is csatlakoztak, még egy ötéves kisfiú is lelkesen szedte a hulladékot.

– Több száz zsáknyi gyűlt össze – hangsúlyozta az esemény szervezője. – Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen a vízbe, a sziklák közé is be kellett nyúlni, s a nádasban sem hagytunk hulladékot. Gereblyét és merítőhálót is használtunk. Műanyagot, fémdobozt és üveget is találtunk, s csalis dobozt, damilt.

Rózsa Virág kiemelte, nagyon zavarta a sok szemét, ezért hirdette meg az akciót. Több vállalkozás is támogatta, gumikesztyűt, zsákot, italt és még apró ajándékot – plüss csikóhalat – is tudtak adni az önkénteseknek, akik közül a legtöbben nem szemesiek, hanem balatoni nyaralótulajdonosok voltak. Rózsa Virág hozzátette, tengerbiológus szeretne lenni, ezért is fontos számára a tiszta környezet.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva