MA. G. / sonline.hu | 2021.12.30. 16:00
Ha elkészül, fizetős lesz az M76-os Balatonszentgyörgy és Keszthely között
Tavasszal adják át a forgalomnak az M7-es autópályáról Keszthelyre vezető új autóutat.

Somogy megyében egyetlen úttal, az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Keszthely-Fenékpuszta közötti szakaszával bővül a fizetős utak listája. Ezt a részt azonban majd csak várhatóan márciustól használhatják a járművek, mert a kivitelező még dolgozik a területen.

Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere elmondta, a Sármellék felé vezető mintegy három kilométeres szakaszt már leaszfaltozták, kihelyezték a jelzőtáblákat és más kiegészítő elemeket. Az út műszaki átadása január 4-én lesz, és néhány hónapon belül megnyitják a forgalom előtt is.

A település vezetője kiemelte, a legtöbb gyorsforgalmi út fizetős, ezért természetes, hogy a Balatonszentgyörgyöt elkerülő szakaszt is csak úgy lehet használni, ha valaki matricát vásárol.

– A környéken élőknek kedvezőbb lenne, ha ingyen járhatnának az új úton, de mivel az alsóbbrendű utakat is felújították, ezért azokon is kulturált körülmények között utazhatnak. Azt be kell látni és el kell fogadni, hogy az útépítés és annak a fenntartása komoly költséggel jár, amit meg kell fizetni.

Nyilván, aki a Balatonhoz utazik és végig autópályán közlekedik, amúgy is vásárol matricát és tudja használni az M76-os gyorsforgalmit.

Aki pedig nem szeretne fizetni, az ingyenes és jó minőségű mellék­utat is választhatja – tette hozzá Balatonszentgyörgy polgármestere. Január elsejétől drágul az úthasználati díj. A D1-es kategóriában a tíznapos országos matricáért 3820 forintot, az éves megyeiért 5450 forintot kell majd fizetni.

Nyitókép: Mészáros Annarózsa
Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva