Kovács Emőke | 2019.02.13. 11:00
A szepezdi kastély tudós ura - Sebestyén Gyula
„Mosoly nélkül félisten is lehetsz, egész ember soha.” – ez a mottója Sebestyén Gyula Mosolygó balatoni emlékek című, 1935-ben megjelent érdekfeszítő, sok-sok tavi, etnográfiai, történeti adalékot tartalmazó anekdotagyűjteményének. A kis könyvecske is figyelemreméltó, de nem mellékes a szerző életútja sem, hiszen számtalan szállal kötődik a térséghez.

A Balaton-felvidéki (szentalfai) származású Sebestyén Gyula (1864-1946) régi dunántúli protestáns család tagjaként kiváló iskoláztatásban részesült, jól elsajátította a latin és német nyelvet, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen irodalmat, esztétikát, német és magyar nyelvészetet tanult.

Az egyetemen ragadta meg a magyar őstörténet szépsége és érdekessége is. Ehhez hozzájárultak a korszak kiváló tudós tanárai, Gyulai Pál, Heinrich Gusztáv, Beöthy Zsolt és Budencz József.

Ezzel a szellemi indítással és magyar-német szakos tanári végzettségével kezdte meg munkáját a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. Hamarosan nyugat-európai tanulmányutat tett, majd doktori disszertációját – a középkori énekmondókról – is megvédte.

Kutatói pályája szépen ívelt felfelé: muzeológus lett, a Széchényi Könyvtárban osztályvezetőnek nevezték ki, s elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagságát, elnöke lett a Magyar Néprajzi Társaságnak.

Néprajzkutató-íróként egészen 1919-ig igen aktívan teltek évei: népköltészeti gyűjtőmunkát végzett a Dunántúlon, foglalkoztatta az őstörténet, a hun-magyar mondavilág és a székelyek eredete, kutatta a rovásírás történetét, de a magyar népi kultúra számos elemét is górcső alá vette. Munkásságának korszakalkotó volta elsősorban terepkutatásaiban és az adatgyűjtés fontosságában rejlett.

1908-ban vásárolta meg – 12 hold szőlőből és 30 hold erdőből álló – szepezdi birtokát, ahol a skóciai kastélyokat idéző stílusban építtette meg egyedi villáját. Nyugdíjazását követően – a Tanácsköztársaság idején történt szerepvállalása miatt – szepezdi otthonába vonult vissza, de nem hagyott fel a tudós életmóddal, figyelme pedig egyre inkább a Balaton és vidékére összpontosult.

Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Tervei közt szerepelt egy balatoni, központi Múzeum és Könyvtár létrehozása Keszthelyen, valamint egy Balatoni Emlékmúzeum megalapítása Badacsonyban. Küldetésének tartotta a balatoni idegenforgalom fellendítését, neki köszönhető a Balatoni Társaság életre hívása, a Balatoni Kurír című lap elindítása és a Balatoni Évkönyv megjelentetése.

Az 1921-ben napvilágot látott Évkönyvről elismerősen tudósítottak a korabeli lapok is: „A társaság aktivitásának első jelentős eredménye a Balatoni Évkönyv első évfolyama, melyet a legjelesebb magyar írók és tudósok nagyobbrészt balatoni vonatkozású és aktuális közleményei hasznossá és tanulságossá, érdekessé és állandó értékűvé tettek. A könyvnek legterjedelmesebb és a társaság fő célja szempontjából legfontosabb közleménye Dr. Sebestyén Gyula tanulmánya: Keszthelyi Országos Könyvtár és Dunántúli Központi Múzeum. A könyvet a társaság fővédője, a nagylelkű herceg Festetich Tasziló képe díszíti és levele nyitja meg.”

A Balaton ügyének felkarolása mellett nyugdíjas éveiben színjátékokat is írt (Ekkehard, Magyar misztérium), villájának kertjében, 1943-ban pedig egy különös rovásírásos vöröshomokkő oszlopot – neve Pogánykő – állíttatott. A három méter magas tömbre az ősi hun-székely rovásírás betűit vésette.

A 3 méter magas Pogánykő Fotó: wikipedia

Szepezden hunyt el, 1946 februárjában, sírja a köveskáli alsó református temetőben található. Hagyatékát a Néprajzi Múzeum őrzi, a köveskáli általános iskolát is róla nevezték el. A Sebestyén Gyula nevét viselő emlékérmet pedig a szorgalmas munkát végző néprajzi gyűjtőknek adományozzák évről-évre.

Egykori lakóhelyének falán – melyet 1946-ban államosítottak és a várpalotai bányászok üdülője lett – márvány emléktábla hirdeti: „Ezt a házat tervezte, építette és benne lakott 1908-tól 1946-ig, haláláig DR. SEBESTYÉN GYULA akadémikus, néprajztudós, a magyar rovásírás megfejtője, a Balaton szerelmese, kultúrájának fáradhatatlan fejlesztője, értékeinek megóvója.”

Ma szálloda üzemel a kastélyban Fotó: sirdavidcastle.com

Szép tettek, s talán kevésbé ismertek, miképpen az is, hogy Sebestyén a magyar népzenei kincseket szintén gyűjtötte, bátorítva ezáltal Kodály Zoltánt és Bartók Bélát. Sőt, amikor Bartók Béla az Egyesült Államokba menekült, Sebestyén Gyula volt az egyike azoknak, aki kapcsolatait felhasználva – szepezdi villájából – nagymértékben segítette Bartók amerikai boldogulását. Érdemes Sebestyén Gyula nevét is feljegyeznünk a képzeletbeli Balatoni Panteonba!

Szöveg: Kovács Emőke

A múlt magyar tudósai című sorozatban így ír róla Diószegi Vilmos:

A polihisztor Herman Ottó derítette ki, hogy a Sebestyén família a XVI. század második felében egy kihalt Veszprém vármegyei „de genere Acsád” származó család utolsó fiúsított leánysarjának a folytatója. A népessé vált nemzetséget 1780 táján padányi Bíró Márton veszprémi püspök szórta szét. Egyik részét a Balaton mellé, másik részét pedig Komáromba kergette.

A kiterjedt dunántúli nemes Sebestyén család Balaton melléki ágához tartozott Sebestyén Gábor református lelkész. Nagy családjában – három fiú és négy leány közül – elsőnek született Sebestyén Gyula. Szentantalfán 1864. március 7-én látott napvilágot.

A csecsemő koraszülött volt, nem is egészen hét hónapra született. Akkoriban az ilyen korúak általában nem maradtak életben. Felnőtt korában meghatottan emlékezett vissza arra, hogy megmaradását a nemes Asztalos családból való édesanyjának, Asztalos Eszternek köszönheti, aki hősiesen nagy erőfeszítésekkel tartotta életben.

Természetesen a kisfiú testileg mégis elmaradt, ezért iskoláit később kezdte el, és ennek megfelelően később is fejezte be: 8 éves, amikor az első elemibe íratják, és 20 éves, amikor érettségizik. A diákká nőtt Sebestyén az I–II. gimnáziumot Veszprémben, a III–VI. osztályt pedig Pozsonyban járta, hogy megtanuljon németül. Az utolsó két évet Debrecenben végezte.

A sokoldalú ifjúnak olyan érzéke volt a fizika–matematika iránt, hogy matematikatanára a pályaválasztásakor ezt a szakot ajánlotta neki. De érdeklődött a magyar irodalom kérdései iránt is, és már ekkor elkezdte a népköltészet gyűjtését. Tanulmányi előmenetele mégsem volt kitűnő. Magyartanárával valamilyen folklór témán vitába keveredett.

A vitatkozó „szemtelenségét” a tanár megtorolta: az érettségin kettest adott. A tanári hiúság megsértéséért kapott rosszabb jegy következtében az érettségi nem kitűnő, hanem jeles eredménnyel zárult.

Sebestyént ez nem keserítette el. „Majd megmutatom az egyetemen, hogy mire vagyok képes, mit tudok.” Az érettségi bizonyítványt 1884. júl. 1-én szerezte meg. Ekkor már kitűnően tud németül és latinul. 1884-ben, tehát a középiskola elvégzése után azonnal beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarán a magyar filológiai szakra. Magyar nyelvészetet és irodalmat, német nyelvészetet és irodalmat, továbbá esztétikát hallgatott.

A magyar irodalomra Gyulai, a németre Heinrich, az esztétikára Beöthy, a rokonnépek őstörténetére Budenz oktatott. Mikor a kezük alól kezdtem kiöregedni, az a szerencse ért, hogy Gyulai és Heinrich megbízott az engedélyezett modern filológiai szeminárium szervezésével. Kaptam Cserni Ernő piarista tanárjelölt személyében segítséget, egy udvari helyiséget, hosszú asztalt, székeket, függőlámpát és üres könyvespolcokat. Az utóbbiakkal kapcsolatban folyószámlát lehetett nyittatnom a könyvkereskedésekben.”

Sebestyén szavait leánya ezzel egészítette ki: „Az egyetemet végig jelesen végezte. Gyulai Pálnak, aki köztudomásúan nem volt barátkozó ember, egyik legkedvesebb tanítványa volt.”

Az egyéves önkéntességet egyetemi hallgatóként töltötte le 1885. okt. 1. és 1886. okt. 1. között. Mint írja: „Önkéntességet szolgáltam a Klágenfurti 7. gyalogezredben s tisztivizsgai bizonyítványom alapján hadapróddá neveztettem ki a debreceni 39. sz. gyalogezredhez.”

Tiszti kinevezését azonban többszöri felszólítás ellenére sem kérte. Közös hadseregi tartalékba tartozott 1894. dec. 31-től 1899-ig, 1899-től népfelkelő.

Apám utálta a katonaságot mondta Ella leánya – és mindent, ami ezzel összefüggött. Mikor Klágenfurtban szolgált, lefokozták, mert nagyon szórakozott volt. Ment az utcán és egy tisztnek nem tisztelgett. Az leszidta és megkérdezte, hányadik ezredben szolgál? Hirtelen nem jutott eszébe a szám, levette sapkáját, azon megnézte a számot és jelentette, hogy a 39.-ben. Erre lefokozták. Másik katonatörténetet is emlegetett. Oktatták és a tanár csak úgy szólította: »Sie Ungar«. Ezt kikérte magának, mert van becsületes neve, ő nem »Sie Ungar«. Korlátoltnak tartotta a katonai szellemet. Pacifista volt. Például nem ismerte el, hogy van úgynevezett »tiszti becsület«, becsület csak egy van, mert a becsület egyféle.

Még egyetemi hallgató, amikor 1889. aug. 10-től ideiglenes minőségben napidíjas alkalmazott a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. Egyetemi tanulmányait az 1891–92-es tanévvel fejezte be. 1893. febr. 10-től könyvtári gyakornok, márc. 31-től pedig könyvtári segéd. A következő évben, 1894. szept. 18-án feleségül veszi Varga Etelkát, Varga István kecskeméti születésű ref. kiskereskedő lányát.

Varga Etelka anyja délnémet származású volt, Frőlich Jozefa. „Varga Istvánnak kiskereskedése volt Budapesten, az Andrássy út sarkán, üveg és porcellán kereskedés. Hamar elkezdett betegeskedni, ezért visszavonult az üzlettől és Rákosszentmihályon éltek, amikor apám megkérte anyám kezét, aki még nem töltötte be a 18. évét. Anyám, Varga Etelka nagyon szép asszony volt.

Sebestyén ekkor kerek harminc éves. A következő évben (1895) meg is születik első gyermeke, Gabriella, és két év múlva megszületik első fia, István. 1898-ban a Nemzeti Múzeumban segédőrré léptetik elő. 1898 nyarán a bécsi, seitenstettini, párizsi, baseli, luzerni, einsiedelni, zürichi, sanctgalleni, sanct-pauli és a grazi könyvtárakban kutatott magyar vonatkozású emlékek után. 1899-ben megszületik második fia, László.

1900-ban állami képviseletben részi vett a párizsi nemzetközi vallástörténeti és folklorisztikai kongresszusokon. Az egyetemi végbizonyítványt csak doktori szigorlata előtt kérte ki: 1901. ápr. 30-án kapta meg. Ugyanez év június 6-án nyerte el a bölcsészdoktori címet, az Adalékok a középkori énekmondók történetéhez c. disszertációjával. Ugyanebben az évben, okt. 12-én múzeumi őrré nevezik ki. Ebben a minőségben 1904 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeumtól nyert segéllyel hosszabb külföldi tanulmányutat tett. A különböző könyvtárakat kereste fel.

Tanulmányozta Bécsben az udvari, az egyetemi és az érseki könyvtárat. Meglátogatta a salzburgi tanulmányi, valamint a bencés, a müncheni állami, az erlangeni egyetemi, a jenai egyetemi, a weimari nagyhercegi, a göttingeni egyetemi, a wolfenbütteli bratunschweigi nagyhercegi, a berlini királyi, a lipcsei egyetemi és városi, a drezdai királyi, valamint a prágai egyetemi könyvtárakat. A katalóguskészítés módszereit és rendszereit tanulmányozta, de részletesen leírta az ezekben a könyvtárakban őrzött Korvin-kódexeket is.

1905. júl. 18-tól címmel és jelleggel igazgató-őrnek nevezték ki. Ugyanebben az évben nyeri el A magyar honfoglalás mondái c. munkájával a Magyar Tudományos Akadémia levelező, valamint a Kisfaludy Társaság rendes tagságát.

A családi hagyomány szerint az akadémiai székfoglaló felolvasásakor otthon felejtette a szöveget. A székfoglalót pedig felolvasni kellett. Üres papírokat vett hát a kezébe, s úgy tett, mintha azokról olvasna fel. Senki sem vette észre, hogy a lapokon nem volt írás.

1907-ben a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával megkezdte a dunántúli kolostorok emlékeinek a tanulmányozását. A Folklore Fellows 1911-ben alakult magyar osztályának ő lett az elnöke. Bán Aladár titkárral megszervezte és irányította a néprajztudomány társadalmi gyűjtőhálózatát.
A tudós kutatók egészségtelen szokása szerint általában éjjel dolgozott. Rendszeresen éjszakázott nem számított ritkaságnak, ha kettőig, háromig fennmaradt. Hiszen a könyvtárba kilenc óra után kellett csak bemennie.

1913-ban Észt- és Németországban, valamint a négy skandináv országban ismerkedik a folklórkutatás eredményeivel.
A Tanácsköztársaság idején tudománypolitikai elképzeléseiről Szamuely Tiborral és Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztossal folytat megbeszéléseket.
A Magyar Néprajzi Társaság 1919 márciusában tartott közgyűlésén A szocializmus és kommunizmus etnológiája címen tartott elnöki megnyitó beszédet s többek között leszögezte: „A magyar nemzet kialakulásának kezdetét jelző törzsrendszerrel tehát igazolható, hogy a kommunizmus nem tartozik az emberi társadalomnak átformálásán munkálkodó szociális törekvéseknek történetileg és szociológiailag igazolhatatlan utópiái közé.”

A Tanácsköztársaság után nyugdíjazzák, visszavonul mind a tudományos, mind a tudományszervező munkától.
Balatonszepezdi magányában nem a tudomány, hanem a művészet embereivel érintkezett.

25 levele volt Bartóktól, amerikai emigrációjából küldte a nagy mester, s nagyon mély barátság fűzte Móricz Zsigmondhoz. Egyik könyvét például így dedikálta Sebestyénnek: „Kedves barátomnak, a magyar nép nagy látójának.”

Amikor Móricz Zsigmondot is elmarasztalták baloldalisága miatt, Sebestyén Gyulától rossz néven vették ezt a barátságot, s figyeltették, hogy hányszor találkoznak. – Ápolta szépirodalmunk elhunyt nagyjainak emlékét, így a balatonfüredi Jókai-emlék felállítását (1925), a Balaton-pantheon megtervezését (1932). Eme terv szerint pl. a költő Zrínyi emlékműve Keszthelyen, Berzsenyié Fonyódon, Pálóczi Horváth Ádámé Szántódon, Csokonaié pedig Tihanyban lett volna.

Szepezdi part / Fotó: Balatoni Múzeum – Keszthely

Balatoni visszavonultságában két szenvedélyes szórakozása volt: a szőlészet és a horgászat. Borait kezdettől maga kezelte, maga derítette. Nagyon sok elismerő oklevelet kapott. A szüreti mulatság alkalmával azzal a kis ágyúcskával lőttek mindig, amit finnországi útján kapott ajándékba. Sebestyén jó boraihoz egy anekdota is fűződik.

Szepezd / Fotó: Balatoni Múzeum – Keszthely

Még visszavonultsága előtt – 1907-ben – Pécsett tartották a múzeumok és könyvtárak országos kongresszusát. A Nemzeti Múzeumot Sebestyén képviselte, Wlassics Gyula miniszter elnökölt. A nagy közebéd után elmentek a városban rendezett országos kiállításra. A borpavilonnál egyenesen az ivóba tértek.

– Keveset iszunk, de aztán jó legyen – mondta ott Wlassics az előtte hajlongó személyzetnek.
– Szerencsére ma a kiállítás legjobb borai vannak soron – szólott a kokárdás főnök, személyzete pedig nyitogatta a butéliákat.
Bezzeg nagy volt a meglepetés (persze az enyém volt a legnagyobb – írja Sebestyén), mert a borok címkéin az én nevem volt olvasható. Az 1907-ik évi országos kiállításon az a nem várt kitüntetés ért, hogy balaton-szepezdi és révfülöpi boraim lettek legelsők a pecsenyeborok között.
– Aztán mi az ára ennek a bicskanyitogató lőrének? – kérdezte incselkedve Wlassics.
– Ó kegyelmes uram – szólt a kokárdás úr – három szakértő bizottság határozott úgy, hogy ennek decije a kis emlékpohárral együtt 99 fillér, mert 100 fillérnél már a tokaji aszúk következnek.
Mikor távoztunk, Wlassics hozzám hajolt és megkérdezte: – Te, mit kell fizetned napjára ennek a cégéres gazembernek?”

Másik szenvedélyéhez, a horgászáshoz is fűződik anekdota.
„Balaton-Szepezden a világszép Csuknál horgászgattam – írja. – Mögöttem a műúton hirtelen megállt egy autó s a bennülők kiugráltak. Csodálták a kilátást. Közben leszólt hozzám az egyik úr: – Hé, öreg! Mi a dűlőneve ennek a helynek?
– Csukorr – válaszoltam.
Nyomban leszólt egy másik úr: – Mondja kend, nem úgy hívták ezt régen, hogy csukaorra?
– Nem kérem. Ennek a Balatonba könyöklő erdős résznek nagyon régen is Csuk volt a neve. Ó-bolgár nyelven ez könyököt jelent. Suidas kilencedik századi görög lexikona megemlíti, hogy itt, a Balaton vidékén, bolgár bortermelők laktak.
Az úri társaság gyorsan autóba ült s engem megsüvegelve, továbbautózott. Egy rossz horgászóköpeny vezette félre őket. Mert ez annyira ütött-kopott volt, hogy a háznépem is elnevezte »díszmagyarnak«.”

Nemcsak szellemileg volt aktív és friss. A családi hagyomány szerint még 70 éves korában is átúszta a Tihanyorr és Szántód közötti távolságot.

Szellemi frisseségét élete utolsó pillanatáig megtartotta. A háború izgalmai ártottak meg, egyszer elcsúszott, combnyaktörést szenvedett, amiből nem tudott kigyógyulni. 82 éves korában, 1946. február 12-én halt meg. Három hét híján megélte a 83 évet. Szépen faragott fejfás sírja Köveskál temetőjét díszíti.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva