Invocatio Musicalis koncert
Helyszín Balatonszepezd, Szegfű utca 1
Időpont
Református énekek, világzene és rockzene egyben.

Nyáresti felfrissülés az Invocatio Musicalis világzenéjével, augusztus 12-én 18:00 órakor a Bertha Bulcsu Közösségi Házban Balatonszepezden.

“Az instrumentális zenét játszó Invocatio Musicalis csapata 2007 októbere óta működik ebben az összeállításban. Zenénkben különlegesen ötvözzük a world music hangzásvilágát és a progresszív rockzenei elemeket. Mindezt úgy, hogy a saját kompozíciók mellett a református énekek és zsoltárok feldolgozásait ezen a sajátságos zenei „szűrőn” engedjük át. E dallamok nagy része a XVI- XVIII. század közötti időkből származik, tehát egészen a gregorián dallamokig nyúlhat vissza a zenei merítés.

Az utóbbi években a zenekar rendszeres résztvevője a Református Zenei Fesztiválnak és az Ars Sacra műsor-sorozatnak.

A zenekar 2015 májusában megjelent „Live” CD-je koncertfelvételeket tartalmaz, így a felvételeket hallgatva mindenki meggyőződhet arról, hogy miképpen „jön át” az élő muzsikálás hangulata ezeken a dalokon. Akár a progresszív rockzenére, akár a különleges zsoltárfeldolgozásokra kíváncsi valaki, a zenekart hallgatva biztosan nem fog csalódni.”

Kollár Attila – fuvola

Orvosi hivatásom mellett a zene már régen nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Az általános iskolai zenetanulás, furulyázás, énekkari éneklés után gimnazistaként találtam rá „igazi” hangszeremre, a fuvolára.

Naszádi Gábor – akusztikus gitár

Úgy érzem, egyre inkább kezdjük közösen megtalálni azt a „hangot”, amelyért Karinthy artistája a leglélekvesztőbb módon felment a cirkuszi kupolába, hogy eljátszhassa a publikumnak.

Király Lóránt – basszusgitár

Korábban egy katolikus plébánia ifjúsági ének- és zenekarában is játszottam, így nem volt nehéz azonosulnom a zenekar egyik fő célkitűzésével: az előadásmód tekintetében mára kissé „porossá” váló, de amúgy gyönyörű dallamú református egyházi népénekek és zsoltárok zenei modernizálásával, ennek a tradicionális egyházzenének a hívő ifjúsággal való megkedveltetésével.

Őry Tamás – dob

Már a kezdet kezdetén megfogott az a zenei hangulat, amely mind a bibliai zsoltárok, illetve a református énekeskönyv dalainak feldolgozásából, mind a saját kompozíciókból áradt.

Kornis Ferenc – konga

Pitagorasz szerint a világ harmóniája különféle számviszonyokon,
azok rendezettségén, arányosságán alapul. Ennek a rendezettségnek egyik
kifejezői a zenei harmóniák, hangzások, melyek úgy a természetben, miként
az emberek által létrehozott művekben is jelen vannak és működnek.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva