Beatrice koncert és Go-Q disco
Helyszín Balatonudvari,
Időpont
A nemzet csótányaként korábban híressé vált Nagy Feró és legendás zenekara, a Beatrice lép fel a településen.

A Kossuth-díjas Nagy Feró zenekara 1969-ben alakult lányzenekarként, akik főleg feldolgozásokat játszottak. 1971-ben csatlakozott Nagy Feró a zenekarhoz frontemberként. A következő években teljesen kicserélődött a tagság, 1974-től elkezdtek saját dalokat írni az akkor divatos glam rock stílusban. Folyamatosan próbáltak lemezszerződéshez jutni, ennek érdekében 1976-tól a diszkózene felé orientálódtak. A Beatrice az 1987-es újjáalakulása után már a rendszerváltás légkörében vált sikercsapattá.

A kilencvenes évek derekán a teljes együttes lecserélődött Nagy Feró körül. A régi veterán zenészek helyére fiatal rockerek kerültek, csak Nagy Feró maradt a régiek közül. 2010 elején Nagy Feró ismét bejelentette a zenekar átszervezését.

A zenekar 2013. március 16-án ünnepelte 35. születésnapját a Petőfi Csarnokban. 2020. március végén a Covid19-pandémia ihlette Szóljon a rock, de maradj otthon dallal és videoklipjével jelentkezett a Beatrice. A két évvel korábban kiadott Az első 40 év – Live! koncertalbum 2020-ban aranylemez minősítést kapott.

A balatonudvari koncertet követően Go-Q disco szól hajnalig.

 

Szöveg forrása: Wikipédia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva