likeBalaton.hu | 2021.09.29. 17:00
Balatonvilágos is várja a látogatókat a Nyitott Főzdék Napján
Október első hétvégéjén kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék, visszatér a Nyitott Főzdék Napja, amelyhez ezúttal országszerte 21 sörfőzde csatlakozott. Somogy megyében is lesz olyan kisüzem, amely várja a látogatókat, mégpedig a balatonvilágosi Hedon.

A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők ingyenes programokon ismerjék meg a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról.

– A Nyitott Főzdék Napja kiemelt sörtípusa ezúttal a hidegkomlós láger lesz

– mondta Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője. A programhelyszíneken külön jelölést kapnak majd ezek a sörök, annak érdekében, hogy minél több látogató ismerkedhessen meg a magyar sörforradalom kezdeteire, illetve a jelenlegi trendekre egyszerre utaló sörfajtával.

Rizmajer József főzdetúrát tart az érdeklődőknek csepeli sörfőzdéjében a Nyitott Főzdék Napján 2020-ban
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A hidegkomlós láger, vagy hopláger söröket néhány hazai kisüzemi sörfőzde már a 2000-es évek végén készíteni kezdte Magyarországon. Az India Pale Lagernek is nevezett termékek

olyan hagyományos alsóerjesztésű sörök, amelyeket főzés után, úgynevezett hidegkomlózással, többnyire speciális aromakomlókkal ízesítenek. A termékek így egyszerre hordozzák a lágerekre jellemző, frissítő jegyeket az újhullámos sörök intenzív, gyümölcsös komlóaromáival.

Szent András sörfőzde

A stílus hazai népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utóbbi két évben megjelent a nemzetközi hátterű, legnagyobb hazai gyártók kínálatában is.

Október 2-án, szombaton

a Nyitott Főzdék Napján a nyitva tartó kisüzemi sörfőzdék látogatóinak a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőségük lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére.

Somogy megyében a balatonvilágosi Hedon várja a látogatókat.

A csatlakozó sörfőzdék október 2-án elsősorban szabadtéri rendezvényekkel készülnek, a hatályos járványvédelmi intézkedések betartása mellett. Részletes programok az esemény honlapján olvashatók.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva