Góz Lilla/sonline.hu | 2021.03.26. 12:00
Veszélyben a balatoni kajszitermés az éjszakai fagyok miatt
Az éjszakai fagyok károsították a kajszibarackfák virágait. A fagyok mellett azonban nagy gondot jelent a nappali alacsony hőmérséklet is, mert a méhek nem járnak ki, elmaradhat a beporzás. Balatonvilágoson is gondot okozott a hideg.

A napokban több somogyi településen is nulla fok alá süllyedt a hőmérséklet a hajnali órákban. A szokatlanul hideg tavaszi időjárás megviselte a kajszibarackfákat.

– Mínusz öt fokot mértünk a legmélyebben fekvő területen a hétvégén, kedden hajnalban pedig nulla fok körül volt – mondta el Borsos Gergely, a balatonvilágosi Balaton Fruit Kft. vezetője. Hozzátette:

a két héttel ezelőtti fagyok nagyjából 10 százalékos kárt okoztak az ültetvényen, ám most egyelőre nem látszanak a hideg hajnalok nyomai a bimbókon.

Megjegyezte: nem égettek paraffingyertyákat még, csak áprilisban fognak, mert az eljárás nagyon időigényes és költséges. Abban bíznak, hogy nem tetemes a fagykáruk és csak az érzékenyebb fajtáknál lehet minimális terméskiesés.

2020. március végén így védekeztek a balatonvilágosi, gyümölcsösben. Idén még nem volt rá szükség
Fotó: MTI/Varga György

 

– Ahol korábban indult a nedvkeringés, ott a rügyek károsodhattak, ebben az esetben pár napon belül bebarnulhatnak a fagy hatására – mondta el Tóth István, növényvédelmi szakmérnök. Hozzátette: a völgyes területeken megszorul a fagy, de mínusz egy-két fokig kibírja a virág, az ez alatti hőmérséklet viszont már károsítja a bibét.

Somogy megye déli részén hidegebbek voltak az éjszakák, mint a Balaton térségében az elmúlt napokban. Védekezni ilyenkor fáklyázással és vízpermetezéssel lehet.

– Van, aki éghető szerves hulladékot, szalmát, ágnyesedéket vagy gyertyákat éget, ám ezt nehezítette az erős szélmozgás – sorolta a növényvédelmi szakember. – Víz permetezésével is próbálják óvni a virágokat, a jéghártya ugyanis megóvja a fagyástól, egy hőelvonásos jelenséget produkál. Megjegyezte: a veteményesek nincsenek veszélyben, az éjjeli mínuszok nem tesznek kárt bennük.

Teljes cikk: sonline.hu

Nyitókép: MTI/Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva