2019.01.24. 18:00
Településbemutató – Csopak
Csopak Balatonfüred felől a 71-es úton, vagy Veszprém felől a Nosztori völgyön keresztül megközelíthető Balaton-parti település. Strandja az egyik legnépszerűbb a Balaton Riviérán.

Csopak a borvidék egyik névadó települése, nem véletlenül. A falu életét a római kortól meghatározza a szőlő és borkultúra, a térség legjobb borászatai közül többnek is Csopak a székhelye. Itt van a Szent Donát Birtok, a Söptei, a Jásdi, a Petrányi és Tamás pince. A szőlőterületeket a falu vezetése is igyekszik óvni: ebben a faluban védelem alá helyezték a szőlő növényt, kivágása tilos, ezzel is próbálják óvni a tájat meghatározó szőlőket az ingatlanbefektetőktől. Ez az a falu, ahol a helyi borászok összefogtak és létrehozták a Csopaki Kódexet, egy olyan eredetvédelmi rendszert, mely az országos szintnél sokkal szigorúbban szabályozza, hogy milyen bort lehet csopakinak hívni.

Látnivalók

A falu jelképe a Csonka-torony, ami az Árpád-korban épült Szent István-templom megmaradt tornya. A templom hajója 1830-ban egy villámcsapás miatt teljesen leégett, és a rossz állapotú épületet 1960-ban elbontották, csak a viszonylag épen maradt tornyot hagyták meg, ami később új tetőt kapott. A Csonkatoronyban 60 év után, 2017 végén szólaltak meg ismét a harangok, amikor a település közadakozásból és lengyel testvérvárosának támogatásából két harangot öntetett. A tornyot szépen gondozott, pihenőhelyekkel, játszótérrel ellátott park veszi körül.

A Szent Miklós templomrom a központhoz közel a Kossuth Lajos utcában házakkal körülvett telken található. Az itt létező egykori Kövesd község XIII. századi Szent Miklós püspök tiszteletére felszentelt templomának romja országosan jegyzett műemlék.

Csopakon található az Angolkisasszonyok nyaralója, melyet a XIX.-XX. század fordulóján építettek. A szép épületben működött iskola, csecsemőotthon, szellemi fogyatékos gyerekek „egészségügyi otthona”, ma a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságaának munkatársai dolgoznak.

Csopakra a Nosztori völgyön keresztül bő vizű patak érkezik, a Csopaki Séd, melyen több vizimalom is működött. A Plul-malom 1910-ben épült, és ma is működőképes, látogatható láttogatható ipari műemlék, és a helytörténeti gyűjtemény is itt kapott helyet.

Népszerű kirándulóhely a Csopakról is elérhető Csákány-hegyi kilátó, amiről itt írtunk.

A Hello Wood csapata négy alkalommal szervezett alkotótábort Csopakra, az elkészült installációk beépültek a faluképbe. Bár működésképtelen volt, egyfajta köztéri szoborként állt a a Csonka torony melletti parkban a patakra épített malomkerék, ami néhány év alatt a falu egyik jelképe lett, de 2015-ben egy helyi fiatal autójával nekihajtott, és úgy megrongálta, hogy el kellett bontani.

Hangos sikert aratott a „Balatoni hekk” is, ami 2016 óta áll a csopaki vasútállomáson.

Csopakon az élet télen sem áll meg, erről télen is nyitva tartó éttermek és szórakozóhelyek gondoskodnak.

A csopaki Szent Donát Birtokról ilyen kilátás nyílik a Balatonra:

 

Tóth Zoltán drónfelvétele Csopakról:

Összeállította: Sági Ági

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva