Keszey Ágnes | 2021.12.01. 08:00
Orgonával gazdagodott a csopaki templom
Szent István király csopaki templomlára felkerül a korona - így fogalmazott ifj. Varga Gábor, aki családjával együtt felajánlotta azt az összeget, melyből a templomba orgonát tudott vásárolni a plébánia.

De míg ez megtörtént, addig sok-sok évtized telt el. Pillantsunk vissza a múltba, mégpedig másfél évszázaddal ezelőttre.
Akkor semmisült meg a falu temploma, melynek történetéről itt olvashatsz.

Aztán sok évtizeddel később, az 1930-as évek elején kezdtek el gyűjteni a hívek egy új templom megépítésére. Először a háború szólt közbe, aztán a politikai rendszer nem engedte az építkezést. A csopaki híveknek így jóval később lett új temploma: 1985-ban szentelték fel a szakrális épületet.
Orgona azonban nem került be. Erre egészen 36 évet, egészen 2021. novemberének végéig kellett várni.

Advent első vasárnapján szentelték fel a csopaki templom orgonáját
Fotó: Keszey Ágnes

Egy család, melynek több nemzedékét összekötötte a templom

– Régi álom valósult meg idénre. Milyen szerepet játszott a Varga család ennek valóra válásában, és miért tartották fontosnak a családtagok, hogy felajánlják az orgona megvásárlásához szükséges összeget?
–A mi családunkban én már a negyedik generáció vagyok, aki ezen valamilyen formában dolgozott – kezdte a beszélgetést ifj. Varga Gábor. A XIX. század végéhez közeledve megszűnt a templom Csopakon, s sokáig próbálkoztak a helyiek, hogy legyen újra. Az én nagymamám 1929. havas telén Csopakra házasodott, itt születtek meg a gyermekei. Akkor már nem csak a községnek volt fontos, hogy legyen egy iskolája és egy temploma, hanem a családnak is, hiszen a kicsi gyerekeknek Paloznakra kellett volna átjárni iskolába. Dédapám akkor vette kezébe a dolgot: csatlakozott azokhoz, akik korábban is megpróbáltak iskolát és templomot szervezni. Kijárta a püspöknél, hogy megkapja a telket az iskola- és a kápolnaépítéshez a falu. Aztán 1934-ben megnyílt a csopaki iskola.
Édesapám – aki szintén az egyik adományozója a most idekerült orgonának – 1932-ben született. Miatta is kezdeményezték szülei az iskola és a templom létét. Egész életét végigkísérhette a templomépítés: a tervtől az teljes elkészültéig, hiszen most tudjuk lezárni ezt azzal, hogy már van orgonája.

Idén nyáron gyorsultak fel az események, hiszen akkor hirdetett gyűjtést Vitéz Ajtós József László prépost az orgona megvásárlásához. Ehhez csatlakozott idősebb és ifjabb Varga Gábor. A szentmisén a plébános fel is idézte: amikor a család megkereste őt, hogy az orgona árának teljes összegét biztosítják, annyira meglepődött, hogy először nem is hitte el.

– Édesapámmal mi is csatlakozni akartunk azon felmenőinkhez, akik valamilyen formában hozzájárultak a csopaki kulturális élethez. Dédapámon és nagyapámon kívül most már édesapám és én is az adományozók között vagyunk. Azt gondolom, hogy nagyon sokat tettek a csopakiak a templom elkészülte érdekében, de a templom lelke az orgonában lakozik.

Ifj. Varga Gábor és fia dr. Udvardy György veszprémi érsekkel (jobbra)
Fotó: Keszey Ágnes

A Varga család az orgona megvásárlását finanszírozta, de ezen kívül még szükség volt a hívek adományára az ideszállítás, beszerelés, hangolás költségeire.
Az egyik legismertebb németországi hangszerkészítő műhely, a Walcker orgonamnufaktúra terméke a Csopakra került orgona. dr. Maróti Gábor zeneszerző, tanszékvezető főiskolai tanár segítette a kiválasztást. A hangszer külföldről érkezett: fél évszázadot szolgált már egy evangélikus gyülekezetnél.

Advent első vasárnapján szentelték fel a csopaki templom orgonáját Fotó: Keszey Ágnes

Nem csak liturgikus, hanem művészi élményt is nyújthat

– Ebben a modern templomban szólhat már az orgona. Vannak-e esetleg olyan tervek, hogy koncerteket is rendezzenek?
– Félig bevallott célom volt ez is, amikor elhatároztuk édesapámmal, hogy adományozunk valamit a közösségnek. Nagyon bízom benne, hogy lesz egy agilis személy, aki fel tudja vállalni ezek megszervezését. Született egy honlapja az orgonának, nem csak azért, hogy az orgonaszentelést propagáljuk, hanem azért is, hogy ha lesznek majd koncertek, ezen keresztül azokat is tudjuk hirdetni.

Azt szeretném, hogy ne csak az anyagi eredményekre és a Balatonra legyünk büszkék a településen, hanem a kulturális értékekre is, és hogy Csopak a kulturális élmények forrása is legyen.

Az orgonát advent első vasárnapján dr. Udvardy György veszprémi érsek szentelte fel, s ő mutatta be a szentmisét is Vitéz Ajtós József László prépost, plébános köszöntője után. Az eseményen fellépett Pitti Katalin és Tóka Szabolcs orgonaművész is.

 

– Advent első vasárnapján, most, a szentmisén szólalt meg először az orgona. Milyen ez a hangszer, milyen érzés volt a debütáló hangszeren zenélni?
– Öröm volt. Minden új orgonának, orgonafelújításnak, adománynak, külföldről ideérkező orgonának szívből örülök. Több mint háromezer orgona van az országban. Hála a Jó Istennek, hogy az utóbbi években elindult egy nagy felújítási folyamat: új orgonák is épülnek és a régiek megbecsülése, helyreállítása – műemlékvédelmi és hangzásbéli szempontból is – nagyon örvendetes előrelépést jelent. Szeretném, ha a közösségi éneklés is ezzel lépést tartana. Örömmel tapasztaltam itt, a csopaki templomban, hogy milyen aktívan énekelt az ünneplő közösség. Kívánom, hogy ezt a nemes hagyományt őrizzék, ápolják ünnepekkor és átlagos vasárnapokon is.

Tudom, hogy a járványhelyzet ellene szól a közösségi életnek, és ennek részeként az éneklésnek is, de hiszem azt, hogy ezen a nehéz időszakon túljutunk és újból fölfedezzük azokat a közösségi értékeket, élményeket, melyek egyik nagyon fontos forrása éppen az éneklés. Ezt fogja ez az orgona is szolgálni akár a szentmiséken, akár koncerteken. Ezt is el tudom képzelni, hiszen nagyon jó állapotú, szép orgona. Kicsi hangszer, de nagyon sok mindenre alkalmas. Legyen sok öröme benne a csopakiaknak – szólt Tóka Szabolcs a csopaki orgonáról.

Az orgonaszentelő szentmiséről további képeket itt láthatsz:

 

 

Fotók: Keszey Ágnes

Videók: Mihály Szilvia

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva