2019.09.13. 19:00
Pillanatok: Gaál Ágnes festményeiből nyílt kiállítás Csopakon
Egy újabb nívós kiállításnak adott helyet a Zámbó Műterem és Galéria, ahol a szépszámú érdeklődő Gaál Ágnes Pillanatok című tárlatát tekinthette meg, melyet Fábián László grafikusművész, egykori iskolatársa nyitott meg.

A művésznő balatonfüredi műterméből hozta el bemutatni legkedvesebb munkáit. Az ötvenkilenc vászonkép egy kivételével négyzet alakú. Ebből kétszer tizenhat és egyszer hat alkotás táblára ragasztva önálló képként is értelmezhető. Így a nagy képpé alakult kis vásznak a térben jól egyensúlyoznak a kisebb-nagyobb művekkel.

Mivel szinte az összes kép négyzet formájú, érdemes először ez alapján vizsgálni a festményeket. A négyzet mint szimbólum jelöli az összes teremtmény állapotát, a négy évszakot, négy égtájat. A négy elemet, mint a tűz (életvágy), föld (jólét), levegő (életerő), víz (értelem). Ha ezen elgondolkodunk, a „nemábrázoló” képek már fel is fedik arcukat. Tájak vagy azokból kiragadott „pillanatok”; részletek, amelyeket színeivel áthat a mező és erdő zöldje, az ég és víz kékje, az alkonyat vöröse és az anyaföld barnája.

Gaál Ágnes így vall a festészetéről: „A tükröződés témakörében festek évek óta. A mottóm Paul Kleetől: A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz. Nem a valóság puszta leképezésére, hanem annak rám gyakorolt hatásának visszaadására törekszem. Nem a puszta látványt, hanem a kiszemelt motívumból a bennem élő képet vetítem ki. Ihletőm a Balaton, a csodálatos Pannon táj különböző évszakokban, napszakokban, a fény, a ragyogás, a tükröződés. Műveimben az impresszió, a benyomás dominál. Gondolat- és érzelemvilágom a maradandó és a tünékeny, a tárgyilagos és a látomásos határmezsgyéjén mozog.”

Ez a gondolatiság jól nyomon követhető Ágnes festményein. Képein rögzíti a természeti valóságok átírt tünékenységét. Megfogja, a pillanatban tetten éri a természet azon üzenetét, amely mindannyiunk számára ott van, de mégis észrevétlen rohanunk el mellette. Képpé merevíti, nagyítja, kicsinyíti, formálja és keveri, hogy a felismerhetetlenségben oldódjon fel a néző tekintete. Nem a megszokott tájrészleteket ábrázolja, hanem az átszellemítettet, mert azt szeretné, ha a szemlélő az absztrahált formán meditálna, és ez által ismerné meg jobban a környezet rejtett valóságát. Ezt a sok apró festménnyel teszi nyomatékossá, mintha sokszorosan akarna bemutatni egy felfedezett mélyebb lényeget. A kiállítás szeptember 26-ig látogatható.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva