likeBalaton.hu | 2020.05.22. 14:00
Egy turista vette észre, hogy életveszélyes a fonyódi kilátó
A járványhelyzet miatt elrendelt intézkedések enyhítésével sem nyit ki egyelőre a fonyódi Várhegyi Széplátó, mivel faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt – közölte Hidvégi József polgármester.

A polgármester elmondta, még kérdéses, hogy idén látogatható lesz-e újra az évi 30 ezer látogatót vonzó, 2011-ben épített impozáns építmény, amelynek helyreállítási költségét 50-60 millió forintra becsülik.

Ha a felkért igazságügyi szakértő jóváhagyja, a turistákat a nyáron felengedik a kilátó kőből készül alsó részéig, hogy élvezhessék a páratlan panorámát az őszre tervezett helyreállításig – tette hozzá.

Hidvégi József felidézte, hogy még 2008-ban nyert 85 százalékos támogatást a dél-balatoni város az akkor 80 millió forintba kerülő kilátó megépítésére.
A kőalapzatú és fémtornyot is magába foglaló építmény fenyőből készült faszerkezetére nem járt le a 10 év szavatossági idő – mondta.

A szakértői vélemények szerint a kivitelező kellő fakezelésének elmaradása miatt költözhettek a gerendákba már beépítés előtt házi cincérek, nedvességet beengedő lukakat hagyva maguk után, továbbá egy szintén kezdetektől a fagerendákban lévő, belülről korhadást indító gombafaj is kikezdte az építményt – összegezte a gondokat.

A kívülről nehezen észlelhető probléma súlyosságára egy turistaként tavaly a kilátóban járó szakember hívta fel a város figyelmét, a gond az őszi karbantartás során vált egyértelműen bizonyossá.

A polgármester közölte, tart az egyezkedés a kivitelező céggel a hibák elhárításáról, ha ez nem jár eredménnyel, akkor pert indít Fonyód.

Hidvégi József arról is beszámolt, hogy a város 380 millió forint támogatást nyert el turisztikai fejlesztéseire, amelyek része a település magaspartján egy újabb kilátóhely megépítése és a sétány felújítása, a várhegyi parkoló kiépítése, továbbá a Széplátó felújítása 5 millió forint erejéig. Ebből a kilátó deszkázatának kijavítására futja, a faszerkezetet a kivitelezőnek kell helyreállítania.

Nyitókép: MTI/Varga György
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva