Mészáros Annarózsa | 2023.11.05. 12:00
Fotós flashmob Fonyódon
Több, mint 100 amatőr és hivatásos fotós vett részt szombat délután a Szaplonczay-sétányon rendezett fotós flashmob-on, Fonyódon.

A Balatoni értékmentés online csoport több, mint 65 ezer főre duzzadt. Ennek okán a társulás kilépett a virtuális térből és közös, valós programot szervezett a Balaton legszebb panorámájú sétányán. A közös fotózás egy rekord kísérlet volt a Balatont egy időben, egy helyen fotózás témakörében.

Bánki Károly, a csoport vezetője mesélt nekünk a rendezvényről.

– Két célunk volt, az egyik, hogy a 65 ezerre duzzadt online csoportunkkal szerettünk volna kilépni a valós térbe, hogy megmutassuk; létező emberek alkotják ezt a fotós közösséget. A másik ok pedig, hogy a balatoni szezon sajnos 1-1,5 hónapra csökkent, egyrészt az időjárás végett, másrészt az emberek beidegződése miatt, hogy csak júliusban és augusztusban lehet a Balatonon nyaralni, s különben pedig eltűnik, mintha nem is létezne. Ezt a tévhitet szeretnénk eloszlatni, felhívni a figyelmet az ellenkezőjére és igyekszünk a magunk eszközeivel kitolni a szezont, vagyis megmutatni, hogy ilyenkor ősszel megannyi lehetőséget, páratlan szépséget rejt a magyar tenger, s mindig más arcát mutatja. A Balaton illata, a Balaton színei folyamatosan változnak. Olyan, mint egy szeszélyes nő: valamikor mellénk bújik és megsimogat, valamikor pedig haragos képét mutatja, de akkor is a mi szerelmünk.

 

 

– Hirdettünk egy fotópályázatot, rengeteg kép érkezett a felhívásra. Akik ma itt vannak, beszélgetnek egymással, sztorizgatnak, s ezekből a most szövődő kapcsolatokból ki tud alakulni egy igazi közösség, ami a későbbiekben más rendezvények, események, turisztikai attrakciók létrehozását is elősegíti.

 

 

Nézd meg képeinket a megmozdulásról!

 

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva