Koszorus Rita / sonline.hu | 2022.02.05. 10:00
Mozgó Mozi érkezik Fonyódra
Bár nincs állandó mozija, mégis maratoni mozizásra készülnek vasárnap Fonyódon.

Február hatodikán a városba érkezik a Mozgó Mozi, amely egész nap szórakoztató filmalkotásokkal kényezteti a közönséget.

– Miután levetítettük a nagy sikerű Magyar Passió című filmet, többen is jelezték, hogy szívesen járnának helyben moziba és így született meg az ötlet, hogy legyen újra mozizási lehetőség Fonyódon, mondta Posza Róbert, a programot szervező Fonyódi Turisztikai Egyesület elnöke.

E hét vasárnapján az egykori mozi épülete mellett, a jelenlegi Művelődési Központban forog újra a film. Február hatodikán akár egy családi maratont is betervezhetnek a széles vászon kedvelői, hiszen a vetítések tíz órától kezdődnek az Énekelj 2., az El a kezekkel a papámtól és a Pókember – Nincs hazaút című családi filmekkel. Délután 16.30-tól komolyabb témájú filmek kerülnek vászonra, mint a Jared Leto és Lady Gaga főszereplésével készült Gucci-ház, vagy a Hold sötét oldalát bemutató, apokaliptikus Moonfall.

Jegyeket elővételben is lehet váltani, valamint a helyszínen is lesz lehetőség a vásárlásra. Előírás a résztvevők számára, hogy kötelező orrot és szájat eltakaró maszk viselése. Az állandó mozi még 1987-ben zárt be Fonyódon, utána autós mozi és kertmozi volt elérhető, de csakis időszakosan a balatoni városban a kilencvenes évek elején.
A mostanihoz hasonló élményért eddig legalább ötven kilométert kellett autózni Siófokra, Keszthelyre vagy Kaposvárra a filmszínház szerelmeseinek.

Nyitókép: Illusztráció / shutterstock
Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva