A fanatikusok kétszer is átevezhetik a Balatont az idén
Helyszín Fonyód, Balatoni körút
Időpont
Míg a hétvégén Zamárdi ad otthont az első Balaton átevezésnek, addig Fonyódon immáron a tizediket rendezik meg augusztus végén. A hagyományosnak mondható rendezvényre jövő héttől online lehet regisztrálni.

A fonyódiak úgy tartják: a Balaton nem szétválasztja, hanem pont összeköti Fonyódot és Badacsonyt. Erre építik a nyár sokszínű programjait is, mint a hagyományosnak mondható Fonyód-Badacsony közötti, X. Balaton Átevezést, amely a szünidő utolsó programjai között szerepel.

A helyiek már edzenek a X. Balaton-átevezésre
Fotó: Turbéki Bernadett

A vízisportok szerelmeseinek kedvező lehetőséget 2011 óta rendezik meg, elsősorban felnőtt résztvevők számára, ám kíséretükben gyermekek is indulhatnak, a rendezők arra vonatkozó feltételeinek betartásával.

A különböző hajóosztályokon belül férfi-női kategóriákat különítenek el, és hirdetnek majd abszolút győztest is.

A résztvevőket chipes időmérővel látják majd el, és biztonságukról is gondoskodnak. Az augusztus 28.-ra tervezett esemény esőnapja augusztus 29., ám ha az időjárás nem teremti meg a kedvező feltételeket, a kiírt időponthoz képest a következő két szeptemberi hétvégére még fenntartják a rendezők a lehetőséget, hogy megtartsák az átevezést. Nevezni jövő hét közepétől lehet a www.balatoniatevezesfonyod.hu oldalon kizárólag online, augusztus 15-ig, a helyszínen nem lesz rá lehetőség. A szervezők 500 hajóegységben szabályozták be a létszámot, amely akár 1500 résztvevőt is jelenthet.

A helyszín a korábbi években is megszokott kutyás strand lesz, amely a X. Balaton-Átevezés idején is nyitva tart a kutyások számára.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva