2018.07.14. 10:00
Bor, kultúra és szórakozás fonódik egybe
Bor és kultúra szorosan összefügg – hangzott el a Gyenesdiási Bornapok megnyitóján, s a vendégek meg is tapasztalhatják ezt. A helyi és térségbeli borok mellett finom falatok, műsorok, koncertek és utcabál is várja a közönséget.

Folklóresttel vette kezdetét a Gyenesdiási Bornapok rendezvénysorozata, majd erre is utalva Gál Lajos polgármester úgy fogalmazott a megnyitóünnepségen, a színpadon álló Da Bibere Zalai Borlovagrend és Balatoni Borbarát Hölgyek gyűrűjében, hogy a bor és kultúra összetartozik. Szólt a település hegyközségi múltjáról is, melynek jelene is van.

A Gyenesdiás bora címet elnyert Irsai Olivért kínálta ifj. Rádi László a megnyitón

– Tíz hektáron van szőlő Gyenesdiáson, hogy ez megmaradt, azoknak köszönhető, akik odafigyelnek a helytörténetre, a szőlőkultúrára és arra a borszeretetre, mely összehozza ilyenkor az embereket – emelte ki a településvezető. A közönség azt is megtudhatta, hogy már a török kortól származó oklevelek és a mai is álló, 1644-ben épült Darnay pince is bizonyíték, hogy hajdan présházakkal volt tele a környék.

Falud és Diás szőlőhegyeiről az artikulosok, azaz hegyközségi törvények is fennmaradtak, s az is tudott, hogy a Pethők, majd Festeticsek korában még több mint 160 hektárnyi területen termett a szőlő. Így a borfesztivál nem csak szórakozást, hanem a múlt iránti büszkeséget és a hagyományok őrzését is jelenti. Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés alelnöke a kultúra és a hagyományőrzés fontosságáról szólt, majd Zolcsák Miklós görögkatolikus lelkész mondott áldást a vendégekre és a rendezvényre, melyet dr. Brazsil József, a borlovagrend elnök-nagymestere nyitott meg.

dr. Brazsil József nyitotta meg a bornapokat

Az ünnepségen tartották a hegyközségi borverseny eredményhirdetését, s kihirdették, hogy idén a helyi Rádi pincészet 2017-es Irsai Olivér bora lett Gyenesdiás bora, s önkormányzati elismerő oklevelet adtak át a Gengeliczky László vezette fafaragó tábor résztvevőinek, akik már 25 éve minden nyáron megajándékozzák a települést alkotásaikkal. A Gyenesdiási bornapokon lesznek gyermekelőadások vásári komédiák, szombaton többek között fellép a Kerekes Band, vasárnap operett -és nóta és nosztalgiaest, tíz órakor tűzijáték, s minden nap utcabál szórakoztatja a vendégeket, akik helyi és térségbeli borokat és finom ételeket kóstolhatnak.

Szöveg és kép: Keszey Ágnes

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva