Még a helyiek közül is kevesen tudják, hogy egykor egy vízimalom működött a településen, hiszen a nagyközség egyik kis zsákutcájában található. Igaz, közel az iható vizű János-forráshoz, mely viszont már sokak által ismert pihenőhely. A malom évtizedek óta nem működik, s egyre romlott az állapota. Ezért az önkormányzatnak már régi terve volt a felújítás. Mielőtt azonban bemutatnánk, hogy mi minden várja majd a látogatókat a megújuló épületben, ismerkedjünk először a malom múltjával – hiszen az is sok érdekességet rejteget.
A Balatonhoz közel több helyen fakadnak forrásvizek, ezeknél nagyon mélyről tör fel a karsztvíz. Ezek egyike a gyenesdiási János-forrás. Ennek léte miatt épült mellé réges-rég a malom. A percenként 20 ezer liter hozamú forrásvíz egyébként az 1960-as évek elejétől betáplálja a térségi ivóvizet.
— Az első írásos emlékek a malomról 16. század közepéről származnak, egészen pontosan 1551-ből, de azt nem tudjuk, hogy ki és mikor építette. Először oklevelek említik egy „diási pör” kapcsán. Ide hordták az őrölni való gabonát messze környékről – kezdte a történetet Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere, aki felkutatta a malom történetét. A helytörténeti kutatás során egyébként kiderült az is, hogy hajdanán a környéken több malom is működött, melyek azonban nem maradtak meg.
A Szent János forrás vizét kétszeresen hasznosították a keszthelyi földesurak. A forrás vizét elvezető csermely medrét kiszélesítették, így a víz nem folyt el kihasználatlanul, hanem tóvá duzzadt. Ezt halastónak használták fel. Ez a Pethő László jószágairól szóló 1678. évi összeírásból is kiderül, melyben ez olvasható: „Item a keszthelyi határban Diáson egy Puszta Malom hely vagyon forrásos halas Tójával együtt.”
Mivel ez a tó a forrásból állandóan kapott friss vízpótlást, a felesleges vizet elvezették. A malom jóval alacsonyabb helyen épült a lefolyás mellett, valószínűleg alulcsapó volt, mert a malomárok vizének állandóan volt elég ereje az öt méter széles kerék meghajtásához. A diási malomról a későbbi középkori összeírásokban nem tesznek említést. A következő emlékek a XVIII. és XIX. századból származnak.
— Akkoriban a Talabér család tulajdona volt, ezért is hívtuk eredetileg Talabér-féle vízimalomnak. Idősebb Talabér János, aki a malom tulajdonosaként volt főmolnár állíttatta 1828-ban a Nepomuki Szent János szobrot, amely a malomtól néhány méternyire, a János-forrásnál áll. Fia, ifjabb Talabér János volt a falu hetedik plébánosa, s költő is. A poéta messze földre vitte verseiben, írásaiban, énekeiben a környék, Zala megye, a Balaton szépségeit és legendáit.
A XIX. század végén a Talabér a családtól a Bujtor-família vette meg az épületet.
— Az első képi emlék 1906-ból van, ami egy családi gyűjteményből származik. Az épület környezete, növényesítése kicsit másképp nézett ki. Ha belegondol az ember abba, hogy mi volt azon az egykori fotón: szinte vibrált a tóka a buzgártól, a forráskürtőből feltörő víztől. Szinte mint a Zala folyónál, úgy dőlt bele a víz a Balatonba. Óriási erővel hajtotta meg ez az elfolyó víz a malomkereket, így nagyon hatékonyan működhetett ez a vízimalom a század elején. Olyan nagy hozamú volt a forrás, hogy még a korábbi évszázadban hidat is kellett verni, hogy át lehessen kelni a területen – idézte fel Gál Lajos.
„A diási Szent János forráskút kitűnő vizét az odavaló nép nagyon kedveli, és azt a messzebb fekvő házakhoz is elhordják. Nyáron a fürdővendégek is nagy előszeretettel keresik fel gyógyhatásúnak mondott vizét, melyet a Balatoni Szövetség még a háború előtt gondozásba vett és így a kedves Gyenesdiás egyik megbecsülésre méltó nevezetességévé avatott.” – írta Dornyai Béla a forrásról az 1920-as évek végén.
A Talabér – családtól a két világháború között az Osvald-család tagjai vették meg az épületet, akiknek még a leszármazottai élnek a nádfedeles egykori molnárházban.
— Osvaldék gépesítették a malmot – dieselmotor meghajtásúra alakították. Az épületet 1949-ben, az államosításkor elvették tőlük, csak a molnárházat tarthatták meg. A szocializmus éveiben kezdett pusztulni a malom, melyben összetörték a berendezéseket. Az épület az 1960-as évekig üresen állt. Később Hernád Tibor evangélikus lelkész -aki sok mindenben segítette a település közösségét – az 1950-es, ’60-as években létrehozott egy gyűjteményt, hogy ami megmenthető Gyenesdiás múltjából, az legyen együtt egy kiállítótérben. Ezt a malomépületet nézte ki erre: másfél évig helytörténeti kiállítás volt itt, melyen láthatóak voltak tulipános ládák, szőlőművelő, borászati, fafaragó mestermunkák, iskolatörténeti iratok. 1963-ban megszűnt a kiállítótér, mivel az épületet a járási tanácsi és pártvezetés szolgálati lakásnak nézte ki. A tárgyak a keszthelyi Balatoni Múzeum pincéjébe kerültek – folytatta a történetet a településvezető. Jóval később, már a rendszerváltás után a gyűjtemény egy részét sikerült visszavinni Gyenesdiásra, ezek ma a Pásztorházban, a helytörténeti kiállításon láthatóak. De visszatérve a malomra: miután kiürült, átalakították és munkáscsaládokat költöztettek az épületbe. Az akkori építkezések jelentős károkat okoztak az épületben, ezek egy része a mostani felújításkor derült ki.
— A malom épületéhez szinte csoda révén jutott az önkormányzat 2014-ben. Az épület tulajdonosai – idős hölgyek – bejöttek hozzám, és azt mondták: polgármester úr, látjuk, hogy szereti a helytörténeti dolgokat, mi odaajándékozzuk az egész épületet az önkormányzatnak. Én ezt hittem is meg nem is. Egészen addig, mint alá nem írtuk a teljesen ingyenes ajándékozási szerződést – meséli ma is csodálkozva Gál Lajos.
Azóta szövögette a terveket a település. hogyan lehet felújítani az épületet és milyen funkciót lehet neki találni. Az eredeti működést nem lett volna érdemes visszaállítani, hiszen feldolgozandó gabona nincsen a környéken, így nincs szükség működő malomra. A cél az lett, hogy egy turisztikai látványosságot, kiállítóteret hozzanak létre. De az épület múltját nem feledve a malomkerék továbbra is ott lesz az épületnél. S hogy mi minden kap helyet, s milyen érdekességek várják majd a vendégeket a régi-új malomépületben, arról is beszélt Gál Lajos.
A munkálatok gőzerővel folynak, hiszen a tervek szerint néhány hét múlva befejeződik a az egykori Talabér-Bujtor-Osvald – féle vízimalom felújítása és átalakítása, s mint videóban is szó volt róla, október elején megnyílik a látogatók előtt az a malomépület, melynél a patak vize hajtja a kereket, elkészül a Festetics Fűszerkert és Herbárium, a belső részben látható lesz a kiállítás, s megnyílik a Pékmúzeum.
További képek a felújításról: