Keszey Ágnes/zaol.hu | 2021.04.25. 12:00
Pékmúzeum és Herbárium kapott helyet az egykori vízimalomban Gyenesdiáson
1551. Ez az évszám látható Gyenesdiás egykori malmának falán – hiszen ezóta áll az épület. A hajdani vízimalom most megújult, s mostantól vendégcsalogató látványosságként működik. A település régi-új nevezetességét pénteken adták át.

Az elsőként Talabér-tulajdon, majd a Bujtor, később az Osvald – család tulajdonában lévő hajdani vízimalomban Pékmúzeumot rendeztek be, s akár 10-12 kenyér sütésére is alkalmas kemencét építettek Gyenesdiáson. Itt közösségi – ahogy az átadóünnepségen fogalmaztak -„szeretetsütéseket” fognak tartani. Az épületben Herbárium is várja a látogatókat, akik helyi és környékbeli termelők egészséget szolgáló készítményeivel és kézművesek remekeivel is találkozhatnak. Az udvaron fekszik a Gyógyító óriás: ennek minden részében olyan gyógynövények vannak, melyek a formázott testrészre hatnak jótékonyan. A kitisztított patakmederben folyik a víz, általa forog a malomkerék, az épület mögött pedig fűszerkerteket. A malomtól indulva, a János-forrás mentén sétányt alakítottak ki.

Korábban már írtunk a kezdeményezésről.

Megújul a gyenesdiási vízimalom
Fotó: Keszey Ágnes

Gál Lajos polgármester adta át az épületet, s felidézte a malom múltját és a felújítás részleteit. Az épületben hosszú évtizedekig működött a malom, melyet a 20. században államosítottak. Az épületben kiállítást rendeztek be, később lakásokat alakítottak ki benne. Idővel magántulajdonba kerültek, mígnem a tulajdonosok néhány éve odaajándékozták az önkormányzatnak az épületet. A település azóta tervezi a felújítást, mely most több pályázat és önkormányzati önerő segítségével, összesen közel 90 millió forintos ráfordítással készült el.

A Pékmúzeum mellett kialakított Herbárium üzemeltetője Wágenhoferné Pohl Magdolna fitoterapeuta és az átadóünnepség két résztvevője az újra működő malomkerék mellett: Fliszár Katalin és Villányi Éva
Fotó: Keszey Ágnes/zaol.hu

A Pékmúzeum és Herbárium májustól minden hétvégén, június elejétől szeptember végéig keddtől-vasárnapig, október elejétől – december végéig pedig hétvégente lesz látogatható, belépődíj nélkül.

A malomról fennmaradt első kép az 1900-as évek elejéről

 

Forrás: zaol.hu

Nyitókép: Gyenesdiási Tourinform

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva