Traccsparti Bocskor Bíborkával | Gyenesdiás
Helyszín Gyenesdiás,
Időpont
Kötetlen beszélgetés Bocskor Bíborkával Gyenesdiáson 2022. október 5-én a Traccsparti keretén belül.

2021. őszén indult a programsorozat, melynek keretében havonta egy este ismert, – sok esetben országos, illetve nemzetközi díjakkal – elismert, saját területükön eredményes, hiteles és időtálló értéket képviselő embereket lát vendégül a házigazda, és beszélget velük életről, művészetről, gondokról, a színfalak mögötti világról.

A tervezetten 1-1,5-2 órás kötetlen beszélgetés során – ideális esetben – hamar elindul a párbeszéd a vendég és egykori/mai/jövőbeli közönsége között.

Nincsenek fix, kötött témák, és nem feltétlenül csak munkásságának, tevékenységének aktuális fejleményei képezhetik az est témáját. Sokkal inkább az a cél, hogy a közönség beleshessen a kulisszák mögé. Milyen ember az adott vendég, hogy él, mik foglalkoztatják a mindennapokban, milyen dilemmái, tervei, ötletei vannak? Hogy boldogul az élet hétköznapi kihívásaival?

Természetesen arra is van lehetőség, hogy az aktualitások is megjelenjenek az estén. Tulajdonképpen rendhagyó közönségtalálkozók ezek, amolyan kávéházi hangulattal, mintha a nappalinkban üldögélnénk neves vendégünkkel.

2022. október 5. 18:00
Az est vendége: Bocskor Bíborka énekesnő, édesanya
Bocskor Bíborka a Megasztár egykori felfedezettje, a Magashegyi Underground alternatív rock-együttes frontembere, dalszövegíró

 

Gyenesdiásra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva